2011. november 18., péntek

„Isten a vezetőt kiválasztja, megáldja és felkészíti...”


Az Úr kegyelméből szeptember 5-10 között részt vehettem Nagyváradon kb. 30-35 fiatallal együtt egy ifjúsági vezetőképző tanfolyamon. Áldásban, tanulásban és megtapasztalásban gazdag hét volt. Olyan jó volt lelkileg felüdül-ni, barátokat szerezni, több fiatalság életét megismerni és tapasztalatot gyűjteni. Eleinte nem örültem annak, hogy pont iskolakezdés előtti hétre szervezték meg a vezetőképzőt, de végül megértettem, hogy ennek így kellett lennie. Isten nagyon sok mindenre rávilágított az életemben, sok hibámra, melyből változnom kellett, és sok gyengeségemre is olyan területeken, ahol meg kellett erősödnöm. Nagyon nagy segítség volt számomra az a hét, mert Isten az iskolakezdésre sok mindent megváltoztatott az életemben, megerősített és felkészített. Így sok erővel és lelkileg feltöltődve nézhettem szembe az előttem álló iskolai évnek.
Az Ifjúsági vezetőképző mottója egy mondatban: „Vezetni Isten Népét”. Nagyon sok előadást halhattunk különböző előadóktól. Az előadásokat tartották: Simon József, Kis J. Vilmos, Kis Lehel, Deák Zsolt és Giorgov Adrián. Nagyon sokat hallhattunk arról, hogy milyen is kell legyen egy jó vezető. Isten a vezetőt kiválasztja, megáldja és felkészíti. Elhangzott, hogy a vezető vezethető, kell hogy legyen, és olyan, akit követnek, hiszen akit nincs, ki kövessen, az nem is vezető.
Nagyon sokszor a vezetőt kritikák érik, de ezeket is meg kell hallgatni, akár pozitív, akár negatív az a kritika. Lehet, hogy Isten épp a kritika által akar formálni. Nagyon sok esetben Isten olyan dolgokat használ fel arra, hogy formáljon, amire nem is gondolunk. Ő hatalmas Isten, aki bármire képes. Ő formál, vezet bennünket, és feladatot bíz reánk. Sokszor ezeket a tőle jövő látás által vagy emberek által teszi meg, mutatja meg.
Az utóbbi időben nagyon foglalkoztattak a látással kapcsolatos dolgok. És ott minden kérdésemre választ kaptam. Egyik előadás címe a vezetés volt, és azon belül az Istentől jövő látás. Miután Istentől kapunk egy látást, rajtunk a felelősség, hogy mit kezdünk vele. Több lépés is fel volt sorolva, hogy Isten mit vár el tőlünk, hogy mit tegyünk a tőle jövő látással. Az első lépés az, hogy ismertetni kell a látást, majd programokat szervezni, mint pl.: ima-alkalmat, biblia tanulmányt vagy akár ifjúsági konferenciákat is. Olyan alkalmakat, ahol Istenhez közelebb kerülhetünk. Ha ezeken a lépéseken végigmegyünk, és a látás megvalósul, úgymond a csúcspontra érkezünk. Ekkor, ha nem vigyázunk, megtörténhet az, hogy pihenni kezdünk, holott itt kellene a legjobban vigyázni, nehogy hanyatlás álljon be személyes vagy közösségi életünkben. A hanyatlásnak különböző szakaszai vannak, melyek követik egymást, ha nem akadályozzuk meg. Kezdődik a nosztalgiával, aztán már nyomban ott van a vitatkozás, majd a közösség elkezd közömbös lenni, nem törődni semmivel-senkivel, és így kihűl a szeretet. Majd pedig legvégül jön a teljes megsemmisülés, az imaház ajtaját be kel zárni, mivel már senki sem látogatja.
De olyan jó tudni, hogy mindig van remény, csak Istent kel segítségül hívni: Zsolt 50,15. Nem szabad feladni. Isten csodákra képes. Ő képes a semmiből valamit előteremteni, és bármilyen nehéz helyzetből kiemelni minket. De a hanyatlást el lehet kerülni azzal, ha vigyázunk, és ha Istentől újabb és újabb látást kérünk. És ha hittel kérjük, akkor meg is adja nekünk, amire épp szükségünk van.
A hét folyamán még nagyon sokat hallhattunk a misszióról is. Arról, hogy Isten embereket hív el az Ő munkájába, és nem szabad nemet mondani, ha késztetést érzünk rá. Ha Isten hív, menni kell, és amit Ő mond vagy kér, azt meg kell tenni! A mi szolgálatunknak és dicsőítésünknek olyannak kell lennie, amilyet Ő elvár tőlünk. Olyan jó volt megtapasztalni, hogy Isten mennyire tudja és látja, hogy mikor mire van szükségem. Tudta, látta kérdéseimet és válaszolt rájuk. Sokszor ki sem mondtam, de már választ kaptam kérdéseimre, és kéréseimet meghallgatta. Ott a hét folyamán megmutatta, hogy hol a helyem, hogy hol akar látni, és mit vár el tőlem. Egy új célt mutatott az életemnek.
Nagyon jól éreztem magam, és jó volt látni a fiatalokban, hogy mennyire szeretik az Urat, és hogy milyen odaszánással követik és szolgálják Őt. A csoportbeszélgetések nagyon jók voltak, őszintén elmondhattunk egymásnak mindent, és megoszthattuk tapasztalatainkat. Nagyon tetszett, hogy minden reggel mi, az ott lévő fiatalok buzdítottunk imára, és elmondhattuk azt, hogy Isten mit helyezett épp akkor a szívünkre. Szerda este a váradi fiatalokkal lehettünk az ifjúsági órán, csütörtökön pedig bent lehettünk a gyülekezetben a váradi testvérekkel. Tehát minden napnak meg volt a maga szépsége. Sokat énekeltünk, esténként sokat zenéltek, persze csak azok, akik tudtak. Volt, hogy bibliavetélkedőt tartottunk, imádkoztunk, várost néztünk, és persze a sport sem maradhatott el. Jók voltak a focik, amit persze én hanyagoltam, viszont volt röpi, amit elég gyakran játszottunk. Volt, hogy csak mi, akik ott voltunk, de volt mikor a Váradi fiatalokkal is együtt játszottunk.
Nagyon hálás vagyok azért, hogy ott lehettem. És nagyon szeretném, ha gyakorlatba is tudnám ültetni mindazt, amit ott tanultam, és Istennek egy hasznos eszköze tudnék lenni. Mindenkinek figyelmébe ajánlom, ha lesz még ilyen alkalom, lehetőség, ha csak lehet, ragadja meg. Megéri! Mert fontos az, hogy kik vagyunk, és hogy mit teszünk!
Dobozi Rebeka, Kémer

(Megjelent a Mustármag 2011. novemberi számában)

2011. november 15., kedd

Előzetes

Amint láthatjátok, a 2010-es és 2011-es ifjúsági bemutatkozó Mustármag-projektek lejártak.
2011. szeptemberétől tematikus lapszámok készülnek. Fiatalok az internet világában, ez volt a szeptemberi és októberi Mustármag témája. Exkluzív módon most megtalálhatóak az EMABISZ weboldalán:
http://www.emabisz.ro/index.php?option=com_content&view=category&id=61&Itemid=95


Soron következnek még:
Az örökzöld téma: barátság, szerelem, kapcsolatok
Gyülekezeti élet. Hűség, adakozás, szolgálat
Számítógépes játékok, pornográfia
Valamint továbbra is maradnak a beszámolók, saját-élmények, bizonyságtevések.
Remélem, találkozunk még! :-)

A lap megrendelhető a 2012-es évre, lásd az oldalsávot.

Kinyíltam




Nem hívő család gyermekeként nőttem fel. A családom számára Isten nem létezik, vagy ha mégis, szerintük akkor sem fontos vele foglalkozni. Számomra sem volt ez fontos, iskolai kényszer hatására jártam el a katolikus misékre vasárnapi egy alkalommal. Akkor gyermeki hittel kezdett el foglalkoztatni, hogy Isten segíthet rendbe hozni a családi életem, meggyógyítani a korán szerzett sebeimet, változtatni a felnőttek gonoszságain. Éveket imádkoztam ezért, de csak ennyi volt, imádkoztam…és semmi többet nem tettem érte. Sőt, amint lejárt ez a kényszer, és megszabadultam a kötelező miséktől, nagyon gyorsan kerültem el a templomot és mindent, ami az Úrral kapcsolatos volt. Úgy éreztem, nem kaptam választ az imáimra. Pedig csak nem értettem Istent, szinte semmit nem tudtam róla. És a világot választottam, azt a ,,szabadságot”, amit a világ kínált, és amit egyre több függőséget okozott számomra. Azt hittem, szabad vagyok. A tinédzserkorom teljes ,,szabadságban” éltem, ugyanúgy, mint a többi világi fiatal. A szórakozás, a barátnők egyéb sokat igérő és keveset adó tevékenységekkel. Közben meg szerelmes lettem egy olyan fiúba, aki szintén boldogsággal és új élettel hitegetett. Az ő nagy szavai is csak szították bennem a vágyat, hogy elmenekülök otthonról, minden régi ismerőstől, és új életet kezdek. És majd ,,jól megmutatom mindenkinek, hogy én…” Egyre közelebb láttam ezt a célom, hogy ,,szabadon”, felelősség nélkül az arcába vágom mindenkinek, amit nekem ártott.
Hála az Úrnak, nem volt módom rá, s később már nem is keresem ezt a lehetőséget. 2010 októberében szembesített az Úr az Ő vigasztalásával. Ekkorra már éreztem, az új élet, amit én remélek, nem ott lesz, ahol keresem, nem lesz jobb, és nem lesz boldogabb. Inkább ugyanolyan, vagy még rosszabb, mint addig. Teljesen kiégve és megundorodva a világtól sírdogáltam a szobámban. Egy tévéműsorban hallottam meg, hogy Isten tud adni olyan békességet és boldogságot, ami nem jár fájdalommal, és ezért nem kell mást tennem, csak elfogadni és követni őt. Akkor tudatosult bennem, hogy az életem azért ment tönkre, mert távol vagyok az Úrtól. Letérdeltem, és bocsánatot kértem azért, hogy olyan távol, istentelenül éltem az életem. Olvasni kezdtem a Bibliát minden szabadidőmben, s persze keresni a csoporttársaim társaságát, akik addig sokszor beszéltek nekem az Úr dolgairól. Akkora szomj ébredt bennem az Isten dolgai iránt, mint még soha. Bármit csodálattal és nagy örömmel fogadtam, ami az Úrral kapcsolatos volt. Amint a csoporttársamat kérdezgettem, ő észrevette, hogy mi indult el bennem, és ajánlotta az ifjúsági alkalmakat Gernyeszegen, de mivel én Marosvásárhelyen voltam egyetemen, ide jöttem el egy másik csoporttársammal. Az első benyomásom a baptista gyülekezettel kapcsolatban az volt, hogy ez szekta. Féltem tőlük, mivel egyáltalán nem ismertem őket. Viszont azt láttam, hogy ezek a fiatalok nagyon szépen, alázattal és örömmel imádkoznak. Mindenki kedvesen és szeretettel viszonyult hozzám. Rajtuk láttam azt a boldogságot és békét, amiről a műsorban hallottam. Nem kellett sok idő, hogy a félelmem elszálljon, és én is akartam ezt. Az Úr volt bennük, ez tetszett. Megkaphattam én is ezt. Cserébe egyet kért az Úr: a régi, megkeseredett, reménytelen, bűnös életem, életvitelem. Kérte a barátomat, aki rossz útra buzdított, és kérte a régi természetem, ami az Úrnak sok fájdalmat okozott. Eldöntöttem, hogy követem Őt, ezt a hívást nem tudtam visszautasítani. :) Így az Úr kegyelméből 2010. november 26-án átadtam az egész életem Neki. Viszont nem tetszett az ördögnek, hogy elveszít, így akadályok jöttek egyből, de Isten már velem volt, mert én az Övé lettem. Erőt adott szakítani a barátommal. Aznap dobtak ki az albérletemből, de helyette szerető lakótársakat kaptam, akik feltétel nélkül szerettek és tanítottak. Anyagi gondjaim voltak, de az Úr megáldott anyagiakban is, és megszabadított a függőségeimtől. Ekkor szembesültem azzal, hogy amire én azt hittem, szabadságból tettem, annak már régen a rabja voltam, és csak áltattam magam, hogy bármikor meg tudok szabadulni tőle. Csak az Úrral sikerül. Nem függök ma már sem szerektől, sem szerelemtől, sem emberektől, sem szokásoktól. Viszont lett felelősségérzetem. Isten az Õ kegyelméből felnyitotta akkor a szemem, és hirtelen körülnézve megláttam, milyen nagy mocsokban éltem. Csodás volt megélni, ahogy meggyógyította minden sebem, ahogy felemelt és új szívet, új életet adott.
Ma már Ő tölti be az életem. Kegyelemből bemerítkezhettem, s minden terhem Õ segít vinni. Szeretek az Úr gyermekei közt lenni, gyümölcsöket teremni Neki. Nem lettem apáca, ahogy sokan mondják. Ellenkezőleg. Kinyíltam. A besavanyodott, rosszindulatú lányból szabad, mosolygós, és reményekkel teli lány lett. Nem értem, miért választott ki az Úr pont engem… Néha a legutolsónak érzem magam a hívők közt, és sokszor esem el, de csodás volt végignézni, ahogy átformál, és napról napra megismerteti az Ő dolgait velem. Formál és készít a vele való találkozásra. Nyitva áll az ajtó, de nekem a világ hamis ígéretei már nem kellenek. Szeretem az Urat, és akkor vagyok boldog, ha minél közelebb lehetek Hozzá. Szeretem elmondani az embereknek, hogy nem kell szenvedniük. Hogy ez a boldogság sokkal szebb és másabb, s hogy Jézus által ezt mindenki megkaphatja, nemcsak a papok. Bárki, aki az Urat keresi és követi.: ) Hittel és bizalommal adtam át magam az Úrnak, és a következő ígéret bátorít: „Jézus így szólt: Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet” (Mk 10,29-30).

Bálint Natália

(Megjelent a Mustármag 2011. októberi számában)

2011. november 6., vasárnap

Interjú. Veletek!

Sokat vacilláltam, hogyan oldjam meg ezt az interjút. Először személyekben gondolkodtam, aztán eszembe jutott, hogy a példaképek legtöbbször a megfelelő választ adják. És így is gyakorolják. Kell ez nekünk, hogy legyen ki után igazodni, miután az ige fényében is megvizsgáltuk magunkat. Néha azonban nem árt, ha magunknak is felteszünk kérdéseket. Kérlek, válaszolj őszintén az alábbiakra! A válaszlehetőségeket elgondolkodtatónak szántam. Biztos vagyok benne, hogy az Úr Jézus szívesen meghallgatja, hogyan gondolkodsz ezekről…

1. Szerinted illik-e fürdőruhás képeket feltenni a Facebook-ra és mindenki számára láthatóvá tenni?

  1. Miért volna gond?
  2. Strandra is járok.
  3. Mindennek megvan a maga helye. Az utcára sem megyek fürdőruhában
  4. Nem.
  5. Egyéb:…

2. Párkapcsolatban élők meghitt pillanatainak profilképpé avanzsálása (pl. csók). (A profilképed jelenik meg minden hozzászólásodnál, minden aktivitásodnál!) Nem gondolod, hogy így közönségessé válik a kincsed?

  1. Nem, egyáltalán.
  2. Megoszthatom a boldogságom, nem?
  3. Az utcán is lehet elég ilyet látni. Ez már nem különleges.
  4. Nem látom jónak.
  5. Erre még nem gondoltam.
  6. Meguntam már őket nézni, bosszant.
  7. Kísértést jelent számomra. (pl. irigység)
  8. Egyéb:…

3. Nyelvezet. Egyre többször szembetalálom magam azzal, hogy magukat az Úr Jézus tanítványainak valló fiatalok is olyan szavakat használnak (talán meggondolatlanul?), amelyek a mai világ fiataljainak természetesek (pl. képek dicséreténél a „szexi vagy” hozzászólás). (Kérem, ne botránkozzanak meg a Mustármag azon olvasói, akik nem felhasználói egyik internetes közösségi oldalnak sem, hogy kokrétan fogalmazok. Mert akik ezeken jelen vannak, biztosan, hogy találkoztak már ilyesmivel! Ez a valóság.) Neked mi a véleményed erről?

  1. Ne legyünk már ódivatúak!
  2. Nem vagyok prűd. Őszinte vagyok. Úgy beszélek, ahogy jónak látom.
  3. Nem látom helyesnek.
  4. Hatással van ránk a világ!
  5. Eddig nem is gondoltam erre…
  6. Egyéb:…

4. Kétértelműség. Ilyesmi is előfordul. Nem mondom úgy ki, de azt értem alatta. Megosztott viccek hasonló tartalommal. Mit szólsz hozzá?

a- Már ez is baj?

b- Rossz az, aki rosszra gondol.

c- Nem helyes.

d- Egyéb:…

5. Osztottál-e meg igeverset az üzenőfaladon?

a- Igen, rendszeresen teszem.

b- Igen, ha különösen szólt hozzám.

c- Nem, mert az osztálytársaim/nem hívő barátaim belekötnének.

d- Eddig még nem mertem.

e- Mire jó az?

f- Egyéb:…

6. És mi van akkor, ha másoknál észreveszel helytelen dolgokat? (Sokszor magunkban nehezen látjuk meg). Megbeszéled-e ezt az illetővel? (Akivel teheted személyesen, vagy privát üzenetben).

a- Volt már rá példa.

b- Engem szólítottak meg.

c- Még soha nem tettem ilyet.

d- A Facebook-on való jelenlét mindenkinek a magánügye.

e- Sajnos nyilvánosan szólítottam meg és baj lett belőle.

f- egyéb:…

7. Milyen helyiséghez hasonlítanád a Facebook-ot?

a- Strandhoz

b- Utcához

c- Kávézóhoz

d- A nappalinkhoz

e- Egyéb:…

Ajánlom figyelmedbe a következő igeverseket:

„A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét.” Lk11,34

„Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.” Ef 5,4

„Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.” Ef 4,29

„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.” 1 Kor 1,18

„A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek..” Kol 3,16

Köszönöm a beszélgetést!;) Kívánom, hogy jellemző legyen ránk a következő ige:

„Az ifjakat ugyanígy intsd, hogy legyenek józanok mindenben; te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfél, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk.” Tit 2,6-8

Kelemen Napsugár

Ha szeretnétek megosztani gondolataitokat ezekkel kapcsolatban, lehetőségetek lesz rá. Felteszem a Facebook oldalamra a kérdéseket (Napsugár Kelemen), valamint a Mustármag blogjára is. Hozzá lehet szólni!

(Megjelent a Mustármag 2011. októberi számában)

Novemberi ajánló

„Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr.”(Zsolt 34,20)

Az elmúlt két alkalommal különös nehézséget tapasztaltam, ami a Mustármag-szerkesztői munkámat illeti. Nagy volt az akadály… Különösen hálás voltam a baptifonos okostelefonért, hogy akármikor elérhető rajta Isten igéje, valamint a Fb közösségi oldalért, és a munkatársaimért. Kértem az imatámogatást, és meg is kaptam. Jó volt megtapasztalni az ima erejét. Amit saját erőmből képtelen voltam megtenni, azt az Úr elvégezte bennem, általam.

És közben Ő gondot viselt a többiről is.

A besztercei fiatalok páratlan buzgóságot tanúsítottak: felkérés nélkül beküldték a bemutatkozásukat, mert nem akartak lemaradni. Nem tudtam elutasítani őket, bár a projektek lejártak.

Most olvashattok az EMABISZ szervezte nagyváradi vezetőképzőről, valamint a krasznai konfiról is több nézőpontból.

A rejtvényfejtők legmagasabb számát is ebben a lapszámban közölhetjük!

Lehetőség van a Mustármag megrendelésére a 2012-es évre. A 2. oldalon találtok erről bővebb tájékoztatást, ugyanakkor forduljatok a helybeli Mustármag felelőshöz ez ügyben.

Kívánok nektek, ha nem is könnyű, de örömteli megtapasztalásokat (vagy első igazi találkozást?) életetek Urával ebben a hónapban!

Újra

elmaradtam.
De pótolok. :)

Nehézségeken vitt át az ÚR az elmúlt hetekben. Sokszor a mélységből kiáltottam Istenhez, de mindig meghallgatott. Ezért áldom és dicsérem az Ő nevét!

Nem könnyű életre hívott Jézus Krisztus, mikor azt mondta: "kövess engem!"
Sokszor gondoltam erre az igére: "ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk." (Jób 2,10)
Mégis, mikor minden a legsötétebb volt, akkor fénylett leginkább Isten világossága. Csodálatos az ÚR közelében lenni!

Októberi ajánló

Íme, folytatjuk a világhálóval kapcsolatos témát. Szemezgettem az írásokból:

„>>Reggel méreg, délben étek, este orvosság...<< Nagymamám amikor ezt a mondást idézte, akkor a retekre alkalmazta. Így már gyermekkorban megértettem, hogy retket éhgyomorra enni nem jó. Legalább ennyi alapigazságot az internet használat tekintetében is érdemes lenne megjegyezni. Tehát nem mindegy, hogy miért, mikor és milyen állapotban ül le az emberfia-lánya a gép elé, vagy ragadja magához okostelefonját, tabletjét…” (Veress Efraim)

„Aztán néhány alkalom után, amikor a számítógép előtt ragadtam a "sok jóval" táplálkozva, lemaradtam a fontosabb dolgokról, amelyek itthon vártak rám.” (Budai Evódia)

„Sokat vacilláltam, hogyan oldjam meg ezt az interjút. Először különböző személyekben gondolkodtam…” (K.N.)

„Ha mindent Isten dicsőségére szeretnénk tenni, jó ha a hívő ember ezt is az Úrnak rendeli alá, illetve kihasználja az alkalmat arra, hogy naplója is bizonyságtétellé váljon mások számára, ha már nem titkos.” (Budai Evódia)

Más írásokat is olvashattok:

„A számomra mind nagyon kedves témák közül kiemelnék egyet. Amikor a fegyelemről beszélgettünk, megszégyenültem, hisz felismertem azt, hogy sokszor nem tudom helyesen fogadni az intést.” (Ivanitzki Dávid)

„Tény az, hogy versenyzés közben más érzelmi állapotok uralkodnak az emberen, és sokkal könnyebben elszabadulhatnak az indulatok, ha nem figyelünk eléggé oda.” (Balla Béla József)

„Ekkor szembesültem azzal, hogy amire én azt hittem, szabadságból tettem, annak már régen a rabja voltam, és csak áltattam magam, hogy bármikor meg tudok szabadulni tőle. Csak az Úrral sikerül. Nem függök ma már sem szerektől, sem szerelemtől…” (Bálint Natália)

Jó olvasást!