Kinyíltam

Nem hívő család gyermekeként nőttem fel. A családom számára Isten nem létezik, vagy ha mégis, szerintük akkor sem fontos vele foglalkozni. Számomra sem volt ez fontos, iskolai kényszer hatására jártam el a katolikus misékre vasárnapi egy alkalommal. Akkor gyermeki hittel kezdett el foglalkoztatni, hogy Isten segíthet rendbe hozni a családi életem, meggyógyítani a korán szerzett sebeimet, változtatni a felnőttek gonoszságain. Éveket imádkoztam ezért, de csak ennyi volt, imádkoztam…és semmi többet nem tettem érte. Sőt, amint lejárt ez a kényszer, és megszabadultam a kötelező miséktől, nagyon gyorsan kerültem el a templomot és mindent, ami az Úrral kapcsolatos volt. Úgy éreztem, nem kaptam választ az imáimra. Pedig csak nem értettem Istent, szinte semmit nem tudtam róla. És a világot választottam, azt a ,,szabadságot”, amit a világ kínált, és amit egyre több függőséget okozott számomra. Azt hittem, szabad vagyok. A tinédzserkorom teljes ,,szabadságban” éltem, ugyanúgy, mint a többi világi fiatal. A szórakozás, a barátnők egyéb sokat igérő és keveset adó tevékenységekkel. Közben meg szerelmes lettem egy olyan fiúba, aki szintén boldogsággal és új élettel hitegetett. Az ő nagy szavai is csak szították bennem a vágyat, hogy elmenekülök otthonról, minden régi ismerőstől, és új életet kezdek. És majd ,,jól megmutatom mindenkinek, hogy én…” Egyre közelebb láttam ezt a célom, hogy ,,szabadon”, felelősség nélkül az arcába vágom mindenkinek, amit nekem ártott.
Hála az Úrnak, nem volt módom rá, s később már nem is keresem ezt a lehetőséget. 2010 októberében szembesített az Úr az Ő vigasztalásával. Ekkorra már éreztem, az új élet, amit én remélek, nem ott lesz, ahol keresem, nem lesz jobb, és nem lesz boldogabb. Inkább ugyanolyan, vagy még rosszabb, mint addig. Teljesen kiégve és megundorodva a világtól sírdogáltam a szobámban. Egy tévéműsorban hallottam meg, hogy Isten tud adni olyan békességet és boldogságot, ami nem jár fájdalommal, és ezért nem kell mást tennem, csak elfogadni és követni őt. Akkor tudatosult bennem, hogy az életem azért ment tönkre, mert távol vagyok az Úrtól. Letérdeltem, és bocsánatot kértem azért, hogy olyan távol, istentelenül éltem az életem. Olvasni kezdtem a Bibliát minden szabadidőmben, s persze keresni a csoporttársaim társaságát, akik addig sokszor beszéltek nekem az Úr dolgairól. Akkora szomj ébredt bennem az Isten dolgai iránt, mint még soha. Bármit csodálattal és nagy örömmel fogadtam, ami az Úrral kapcsolatos volt. Amint a csoporttársamat kérdezgettem, ő észrevette, hogy mi indult el bennem, és ajánlotta az ifjúsági alkalmakat Gernyeszegen, de mivel én Marosvásárhelyen voltam egyetemen, ide jöttem el egy másik csoporttársammal. Az első benyomásom a baptista gyülekezettel kapcsolatban az volt, hogy ez szekta. Féltem tőlük, mivel egyáltalán nem ismertem őket. Viszont azt láttam, hogy ezek a fiatalok nagyon szépen, alázattal és örömmel imádkoznak. Mindenki kedvesen és szeretettel viszonyult hozzám. Rajtuk láttam azt a boldogságot és békét, amiről a műsorban hallottam. Nem kellett sok idő, hogy a félelmem elszálljon, és én is akartam ezt. Az Úr volt bennük, ez tetszett. Megkaphattam én is ezt. Cserébe egyet kért az Úr: a régi, megkeseredett, reménytelen, bűnös életem, életvitelem. Kérte a barátomat, aki rossz útra buzdított, és kérte a régi természetem, ami az Úrnak sok fájdalmat okozott. Eldöntöttem, hogy követem Őt, ezt a hívást nem tudtam visszautasítani. :) Így az Úr kegyelméből 2010. november 26-án átadtam az egész életem Neki. Viszont nem tetszett az ördögnek, hogy elveszít, így akadályok jöttek egyből, de Isten már velem volt, mert én az Övé lettem. Erőt adott szakítani a barátommal. Aznap dobtak ki az albérletemből, de helyette szerető lakótársakat kaptam, akik feltétel nélkül szerettek és tanítottak. Anyagi gondjaim voltak, de az Úr megáldott anyagiakban is, és megszabadított a függőségeimtől. Ekkor szembesültem azzal, hogy amire én azt hittem, szabadságból tettem, annak már régen a rabja voltam, és csak áltattam magam, hogy bármikor meg tudok szabadulni tőle. Csak az Úrral sikerül. Nem függök ma már sem szerektől, sem szerelemtől, sem emberektől, sem szokásoktól. Viszont lett felelősségérzetem. Isten az Õ kegyelméből felnyitotta akkor a szemem, és hirtelen körülnézve megláttam, milyen nagy mocsokban éltem. Csodás volt megélni, ahogy meggyógyította minden sebem, ahogy felemelt és új szívet, új életet adott.
Ma már Ő tölti be az életem. Kegyelemből bemerítkezhettem, s minden terhem Õ segít vinni. Szeretek az Úr gyermekei közt lenni, gyümölcsöket teremni Neki. Nem lettem apáca, ahogy sokan mondják. Ellenkezőleg. Kinyíltam. A besavanyodott, rosszindulatú lányból szabad, mosolygós, és reményekkel teli lány lett. Nem értem, miért választott ki az Úr pont engem… Néha a legutolsónak érzem magam a hívők közt, és sokszor esem el, de csodás volt végignézni, ahogy átformál, és napról napra megismerteti az Ő dolgait velem. Formál és készít a vele való találkozásra. Nyitva áll az ajtó, de nekem a világ hamis ígéretei már nem kellenek. Szeretem az Urat, és akkor vagyok boldog, ha minél közelebb lehetek Hozzá. Szeretem elmondani az embereknek, hogy nem kell szenvedniük. Hogy ez a boldogság sokkal szebb és másabb, s hogy Jézus által ezt mindenki megkaphatja, nemcsak a papok. Bárki, aki az Urat keresi és követi.: ) Hittel és bizalommal adtam át magam az Úrnak, és a következő ígéret bátorít: „Jézus így szólt: Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet” (Mk 10,29-30).

Bálint Natália

(Megjelent a Mustármag 2011. októberi számában)