2012. szeptember 13., csütörtök

Szeptember


„Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? (...) Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. (...)Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él. Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.” (Róm 6,1-2. 6-8. 10-11)

Pornográfia.
Nehéz téma kerül most sorra a Mustármagban. Mégis, beszélnünk kell róla.
Valaki bizonyságtevésképpen írt nekem ebben a témában, a Mustármag olvasóinak szánva a cikkét. Pedig nem is tudott  arról, hogy éppen mi következik soron. Isten  csodálatosan igazolta azt, hogy szólni akar hozzátok ebben a témában.
Talán nagyon kevés, vagy már nincs is olyan fiatal köztünk, akinek nincs internetelérhetősége az otthonában. A számítógép használatával csak egy kattintásnyira vagy a csodálatosan jó, hasznos, és a rettenetesen pusztító, átkos lehetőségekről. Az utóbbiak, melyek titkos bűnökhöz vezetnek, meg-fojthatják az új életet, ami elindult benned. Ne hagyd! Ne is játszadozz vele! Ha pedig már rabja lettél, remélem, hogy a mostani lapszámban olvasható cikkek segítségedre lesznek. Mert van szabadulás, van reménység Krisztusban! A Római levél hatodik része így fejeződik be: „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23) Vedd komolyan! Hiszen ez élet-halál kérdése.
Ebben a hónapban sor kerül az országos konferenciára, amelynek ismét a váradifi és gyülekezete ad otthont. Imádkozzunk a rendezvény áldásáért!
Kelemen Napsugár