Decemberi gondolkodó

A bátyámat helyettesítettem angoltanárként két kissebb faluban. Számomra nem mindennapi élményekben lehetett részem. Egy kicsit tartottam is tőle, ugyanis emlékszem még az én általános iskolai éveimből, hogyan bántunk a helyettesítőkkel. Azonban imádságainkat Isten meghallgatta, így nem volt különösebb gond. Csak az egyik osztály volt nagyon hangos és engedetlen. Éppen abban osztályban magyaráztam, majd írni kezdtem a táblára és kértem a tanulókat, hogy ők is írjanak. Ahogy végignéztem az osztályon, egyértelmű volt számomra: ezek a gyerekek nagyon szegény körülmények közül jönnek. Sokaknak az iskolai napi kifli és tej az egyetlen biztos ennivalóforrás. Nap mint nap ugyanabban a ruhában, néhányan füzetek és felszerelés nélkül jönnek iskolába…
Gondolataimat hamar megzavarták a rendetlenkedők, akik nem találták a helyüket. Az egyik ilyen lány kínlódott az írószerével- nem nagyon írt már. Kivettem a tolltartómból egyet és a kézmosást eléggé igénylő kezébe adtam. Nem felejtem el azt a pillantást… Tényleg ideadja? Nekem? Pedig csak egy írószer volt.
Azonnal eszembejutott egy másik alkalom. Külföld, konferencia. Neves előadó, sokat olvasott, teológiai tudományokat birtokló, idősödő tanár. Amikor szolgálni kérik, elmondja, sok kérdésre sok választ keresett és talált már. Azonban egy kérdés még mindig a szívébe markol. Miért engem? Miért nekem?
Túl könnyen elbízzuk magunkat. Túl könnyen megszokjuk a jó helyzetünket. Az ünnep közeledtével talán neked is érdemes ezeket a kérdéseket feltenned: Hogy lehet, hogy Isten ideadta a Fiát értem? Örök életet adott- nekem? Miért szeret engem úgy?

Kelemen Napsugár

Vezess sátradba Uram...

„Már csak egy nap” - számoltuk. Este egyeztetések a táborral kapcsolatban. Utolsó időpont-megbeszélés a „taxisokkal”. Lista bővítés-szűkítés, egy röpke minden-megvan-vizsgálat és egy utolsó „nyugodt” pihenés. :)
Ugyanolyan napnak indult ez is, mint általában a többi. Talán egy dologban különbözött a nyár legtöbb napjától… esett. :( No, és ki az az ember, akinek ettől nem megy el a kedve? (Na jó, lehet tudok párat…) Többségünket lehangolta. Újabb imákat rebegtünk, betettünk még 1-2 vastag cuccot, de nem hátráltunk meg.
Óránként, félóránként érkeztek a táborozók. Az elsőknek sem volt gond a többiekre való várakozás, főleg, hogy a nap is kisütött. Előkerültek a ping-pong ütők, a röpi labda, és a Ligretto.
Délutánra megérkezett a tábor apraja-nagyja: ki kocsival, ki biciklivel, ki nagy csomaggal, ki kisebbel, ki egy sátorral, ki kettővel. Percenként felfedeztünk valami különlegest, amit addig még nem ezen a nyáron, és amitől már különlegesnek találtuk azt a napot. Mindenkit eltöltött valami különleges öröm. Megkezdődött!!! Ezt leginkább az út túloldalán lehetett észrevenni, ahol percek alatt színes lett a völgy. Igen, a sátraktól. Éppolyan színesek és különbözőek voltak, mint mi.
Aztán szólt a trombita. Vacsora! Üdvözlés, bemutatkozás, programismertetés, Az ételért énektanulás és be is esteledett. Többen is úgy gondoltuk, hogy az esténkénti tábortűz egy elmaradhatatlan tényezője a sátortábornak, így már első este prezentált a csapat minden tagja a tűznél. Gyors gitárhangolás, szólamokra osztás és máris felcsendült egy-két régi és új ének. „Lámpaoltás” után csendességünkben mindannyian hálásak voltunk, hogy az első napot (majd a többit is) „szárazon megúsztuk”.
Reggel mindenki munkába állt. Trombitaszóval ébresztettek. Sanci fáradhatatlanul játszotta reggelente a Hála, hogy itt a csendes reggel-t meg a Jó reggelt Uram, Jézus-t. Néha fülsiketítően, de annál lelkesebben. :) Aztán Noéminek előkerült a piros sípja, mely ha kellett, ha nem, szólt. Étkezésre híváskor szeretettel fogadtuk, máskor… Tóbiás magára vállalta „a tábor zenésze” szerepet is, és együtt dicsőítettük Istenünket. Néhány lelkes „idegen”, Zsolt meg Gyuszi szeretettel vállalták a zászlófelhúzást, és a lehető legünnepélyesebben megnyitottuk a 2009-es bölönpataki Sátortábort, amely augusztus 12. és 20. között tartott és közel ötvenen voltunk.

Istennel az életben! - lobogott a zászlón, szólt az előadásokon, csoportbeszélgetésen is nem egyszer, és nem tehettünk ellene (nem is akartunk), ez volt a hét témája.
Első nap az Istenben való elrejtettségről tanulhattunk. Megtanultuk, hogy ehhez szigorúan kell a bűnök felszámolása. A csoportbeszélgetéseken beszélgettünk a bűn fogalmáról, súlyosságáról, következményeiről, bűnökről amik „nem bűnök” és az elrejtettség „jeleiről”.
Így újult erővel, feltöltődve újra nekiállt a tábor apraja-nagyja az akkorra már közkedveltté vált röpinek. Ekkorra már nem jutott az sem eszünkbe, hogy a röpipályától nem messze medve-átjáró van. Biztosak voltunk benne, hogy az örömzajtól közelünkbe sem próbál merészkedni. (Bár a konyhából kijövő csodás illatok biztosan őt is csábították…)
A hét további témái: Istennel önmagamban, Istennel a családban-házasságban, Istennel a gyülekezetben, Istennel a társadalomban.
Jó volt együtt beszélni félelmeinkről, elkeseredettségeinkről, a családról, az Isten szerinti házasságokról, a nekünk problémát jelentő dolgokról a gyülekezetben, helyünkről a társadalomban, és mindezeket a Biblia fényében megvizsgálni. Mindannyian tanulhattunk és erősödhettünk. Örültünk, hiszen mindenekelőtt ezért mentünk oda!
(...)
A program betartása nem jelentett továbbra sem gondot. Pontosan tudtuk, mikor jön a reggeli, ebéd, vacsora. Ha más nem, a gyomrunk jelezte. Mert hát igenis el lehet fáradni abban is, ha az ember jól érzi magát, meg akkor is, ha azt a sok élményt gyűjtögeti, amit mi… Mint például a vízesés-zuhany, medencézés, méta, számháború, kirándulás, szappanos-csúszda, röpi, ping-pong, fahordás, tűzrakás, „divat-diktálás”… Majd elfelejtettem: férfikórus, esti jelenetek, bemerítés. Ezek is ugyanúgy ott vannak az emlékgyűjteményeinkben. Talán még élesebben, mint egy-két dolog.
(...)

Cséki Leona

A teljes cikk a Mustármag novemberi számában olvasható

„Félig hívő nem hívő…”

Ruth(66) és Christian(65) Schwalm talán több szilágysági (és nem csak) ember számára ismerős. Az 1989-es forradalom óta rendszeresen jönnek Romániába: felkeresni testvéreket, barátokat, segítséget nyújtani ott, ahol lehet és kell. Külföldi létükre igen egyszerű és körültekintő emberek. (Csak egy példát említsek: az őket vendégül látók dolgát azzal igyekeznek megkönnyíteni, hogy hálózsákot hoznak magukkal. Vagy ágyneműhuzatot…)

Átutazóban hozzánk is bejöttek nemrég. Erdélyi élményeikről, kerékpárjaikról, a fiatalosság titkáról kérdeztem őket…

N: Honnan jöttek?

R&C: Svájcból jöttünk, egy kisebb, a Német határhoz közel lévő faluból.

N: Mikor és milyen céllal jöttek először Erdélybe?

R&C: 1991-ben, röviddel az ország határainak megnyílása után. Egyik kedves barátunk előzőleg (1990-ben) járt az országban, és segített az itteni keresztyén gyülekezeteknek. A következő évben minket is meghívott, hogy tartsunk vele. Hoztunk ruhákat a szegényeknek, Bibliákat, keresztyén könyveket, traktátusokat.

N: Árvaházakat is látogattak?

R&C: Eleinte nem. Csak gyülekezeteknél voltunk. Többnyire Magyar Baptista Gyülekezeteknél.

N: Eltelt egy jó néhány év a forradalom óta… Miért jönnek mostanában az országba? A gyülekezetük küldi?

R&C: Nem, inkább testvér-barátlátogatásról van szó. Azért jövünk, mert reméljük, hogy valamiképpen bátorítás lehetünk a számukra. Másképpen, mint a forradalom után közvetlenül, mert a dolgok sokat változtak az elmúlt 18 évben… Azt mondják az itteni barátaink, hogy fontos számukra az, hogy meglátogassuk őket. Kevésbé fontos az, hogy hozunk-e valamit. Azt szeretnék látni, hogy nem felejtettük el őket.

N: Biztosan sok emlékük van a látogatásokról. Kérem, mondjanak el belőle nekünk is egy keveset!

R&C: Gyakran úgy jöttünk el otthonról, hogy nem tudtuk előre az egész útról, hogy hol fogunk aludni vagy mit fogunk enni. Nem volt pontos útitervünk. De Isten mindig a legmegfelelőbb helyekre vezetett. Ő mindent pontosan eltervezett…

Volt olyan, hogy hoztunk egy biciklit, de nem tudtuk, hogy kinek fogjuk adni. Kérdeztük a barátainkat… végül megkérdeztünk egy román lelkipásztort, nincs szüksége egy biciklire? Ő így válaszolt: „Ezt azonnal el kell mondanom a feleségemnek. Már egy ideje imádkozik bicikliért!” Bebizonyosodott, hogy Isten vezetett arra, hogy feltegyük neki ezt a kérdést.

Egy másik alkalommal vezetés közben különösen tapasztaltuk Isten oltalmazó kezét. Sötét volt, és éppen egy teherautót akartunk megelőzni. Szokatlan módon a sebességváltó nem működött, ezért csak nem előztünk. Hirtelen megpillantottunk egy kivilágítatlan szekeret a velünk szemben jövő sávon. Ha Isten nem szól közbe, balesetet szenvedtünk volna…

(...)

N: Kívülállóként szemmel követhették országunk, gyülekezeteink változásait az elmúlt években a teljes vallásszabadság kezdete óta. Mit üzennek az itteni, mai fiataloknak?

R&C: Másvalakitől hallotuk ezt az értékes mondást: „félig keresztyén nem keresztyén”. Másszóval „félig hívő nem hívő”. Isten szemében semmit sem ér! Szánjátok oda az életeteket, az időtöket, mindeneteket, amitek van, teljesen az Úrnak!

Kérdezett Kelemen Napsugár

(A teljes interjú a novemberi számban olvasható)

2010-es Mustármag projekt

Kedves fiatalok!

Annak érdekében, hogy a Mustármagot minnél inkább magatokéinak érezzétek, és belekapcsolódjatok az írásba, szerkesztésbe, az EMABISZ vezetősége és az új szerkesztő a következő ötlettel állt elő:

A következő évben, 2010-ben, minden hónapban egy-egy nagyobb ifjúsági csoport több részt vállalhat a lap szerkesztéséből. Az ifiknek a következő cikkeket, képeket kell beszerezniük, megírniuk, lefényképezniük:

I. Címlapfotó (első oldal)- tudjuk, hogy vannak ügyes fotósok köztetek :)

II. Igemag (harmadik oldal, 700-800 szó): a lelkipásztorotok feladata, hogy megírja általatok választott téma alapján

III. Bizonyságtétel (300-400 szó): az ifjúságotok egy (vagy két) tagja leírja a megtérését

IV. Ifjúsági bemutatkozás (kb. 500 szó) és min. 2 kép.

Az ifjúság bemutatkozásakor a következő kérdésekre kell válaszolnotok:

1. Hányan szoktatok lenni az ifjúsági órákon?

2. Ki tartja az alkalmakat?

3. Az utóbbi három ifjúsági alkalom témája…

4. Ki az ifjúsági vezető?

5. Milyen közös tevékenységeket szoktatok együtt végezni az ifjúsági órákon kívül? (pl. misszió, beteglátogatás, sport)

6. Az ifjúsági csoportnak kb. hány százaléka vesz részt ezeken az alkalmakon?

7. Mit gondoltok, hogyan érezné magát egy idősebb személy a gyülekezetetekből az ifjúságin?*

8. Milyen az istentiszteletek programja a saját gyülekezetetekben? Hogy érzitek magatokat a vasárnapi istentiszteleten?*

9. Meséljetek el egy közös élményt, amit azóta is emlegettek!

10. Egyéb: amit szeretnétek ide leírni az ifitekről.

(* ezekre a kérdésekre nem kötelező válaszolni, de várjuk az őszinte válaszokat :) )

V. Riport (500-600 szó): ha vannak lelkes fiatalok, akik szívesen kérdeznek, egyszerű vagy ismertebb embereket, példaképeket…

Természetesen más típusú, önkéntes, építő írásokat is szívesen fogadunk!

A következő ifjúságokat javasolták a projektben való részvételre: Nagyvárad I., Arad I., Bihar, Zilah, Sámson, Kraszna, Perecsen, Szatmár, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy (nem feltétlenül ebben a sorrendben és csatlakozhatnak más ificsoportok is).

A szerkesztő majd felveszi a kapcsolatot az ifjúsági vezetővel és megbeszéli vele a további részleteket. Várjuk a lelkes bekapcsolódást, hisz ez a lap Róla és rólatok beszél!

U.I. A januári lapszámot a nagyváradiak, a februárit a kolozsváriak vállalták el...

Deák Zsolt

kérdezett...

interjú

kicsit sok az "ööööö" meg a "hát.." -nem vagyok, talán nem is leszek hozzászokva :)

Novemberi ajánló

Nem szeretem a tudományos-fantasztikus filmeket. Számomra akkor jelent igazi élményt egy film, ha hétköznapi életekről, emberi élményekről szól. Ezt a filmet viszont nagyon szerettem. Lehet, ismerős nektek is a Timechanger. Az amerikai társadalom keresztyén értékekre épült. Abba a korszakba nyerhetünk bepillantást, amikor még az iskolákban a Biblia teljes körű tekintélynek számított. Majd egy kis időutazással a jelenkor tárul elénk. Óriási a kontraszt, mely egyszerű párbeszédekből derül ki.

Nem elég, ha van erkölcsi normánk, erkölcsi nevelésünk, ha eltávolítjuk a tekintélyt, Jézus Krisztust, akkor jogosan merül fel a kérdés: ki mondja? Sokszor itt tévedünk a bizonyságtevésünkben is. Elmondjuk, bemutatjuk a bibliai mércét, de ha nem visszük az embereknek Krisztust, akkor csak ilyen válaszokat kapunk: „Neked így jó, nekem meg úgy”, „Neked ez bevált, nekem az válik be.” Ha nem úgy mutatjuk be Őt, mint ég és föld Urát, abszolút Igazságot, Akivel egyszer mindenki szemtől szembe találkozik, akkor csak egy leszünk azok közül, akik egy életmód-alternatívát ajánlanak.

Vigyük Jézust az embereknek! Ne szégyelljük felvállalni az Igazságot ebben a „minden relatív” elmélettel becsapott világban!

Ne engedjünk a sodrásnak! Erről szól a perecseni találkozóról szóló beszámoló, egy kedves svájci házaspár is teljes odaszánásra buzdít. Egy meghibásodott mp4-lejátszóról, fúvóstalálkozóról, a felső G hangról a Tökéletes Apáról, és még sok értékes élményről olvashattok ebben a lapszámban. Lelki egészségünkre!

Kelemen Napsugár

Ma nyomtatják, ha ígéretüket betartják. Nagy volt a hajrá, hogy a hétvégi konferenciára kész legyen...

„Ez a tökéletes alkalom a megtérésre!”

Nyolc eseménydús napot tölthettem együtt augusztus 13. és 21. között Hidegszamoson a szatmárnémeti, aradi és temesvári fiatalokkal. Sokan voltunk, körülbelül 70-en. A tábor Kolozsvártól 30 km-re fekszik, hegyekkel, erdőkkel körbevéve, sőt, még egy kis patak csobogását is lehetett hallani a csöndes éjszakákon.

Sokan a táborozók közül úgy jöttek el, hogy barátokat szerezzenek, megújuljanak, kipihenhessék magukat. Ez a második ifitábor, amelyen részt vettem. Ennek köszönhetően több személyt ismertem látásból, mint személyesen. És bennem is megfogalmazódott egy ilyen vágy, hogy ez a táborozás legyen a nyári vakáció csúcspontja, úgy testi, mint lelki szempontból... És az is lett. A Szűcs Sándor, Vass Gergely lelkipásztorok, illetve Szabó Szilárd teológus előadásaiból - melyek többek között a megalkuvás nélküli, feddhetetlen, megelégedett, felelősségteljes életről szóltak – nagyon sokat épültem, sok üzenetet kaptam. És a Szentlélek minden nap munkálkodott a szíveinkben, az énekek által, a harmat- illetve zeneáhítatokon, sőt, még a villanyoltás utáni – sokszor hosszan tartó – épületes beszélgetéseken keresztül. A szabadidőben, csoportbeszélgetéseken, társasjátékok közben alkalmam volt megismerni, jobban megismerni több kedves személyt.

Számomra nagyon kedves volt az, hogy sok román ajkú fiatal volt köztünk, akikkel nyugodtan lehetett magyarul is beszélni. Úgy voltunk ott, mint egy nagy gyülekezet. Nem számított ki milyen, mindannyian egyek voltunk és jól éreztük magunkat.

Sokat imádkoztunk megújulásért, megtérésekért. És csodálatos módon, olyan imameghallgattatásban részesültünk, amitől könnybe lábadt a szemünk. Ugyanis, az utolsó estén a kőszívről, a megkeményített szívről volt szó. Az olyan teherről, amitől csak Isten tud megszabadítani, és csak akkor, ha mi kérjük. A végén, kivételes módon azok álltak fel, akiknek kőszív helyett hússzívük van. Pár percig imádkoztunk, majd elkezdtünk énekelni. Kis idő után lehetett hallani, hogy egyre több hang csatlakozik az énekléshez. Az történt, hogy a végén ki volt jelentve, hogy vissza lehet maradni imádkozni. Több mint 35-en maradtunk a kápolnában, körülbelül 17-en átadták az életüket az Úrnak. Én is visszamaradtam 3 jó barátommal. Kis csoportokat alkottunk és úgy imádkoztunk. Együtt sírtunk, imádkoztunk, és énekeltünk.

Azon az estén mindenkihez szólt az Ige, és minden jelenlevőben megszólalt valami. A táborozó temesvári fiatalok mindannyian döntést hoztak, és megtérve mehettek haza; több aradi fiatallal együtt két barátom is, akikért imádkoztam, visszamaradtak imádkozni; a Szatmári fiatalokban is munkálkodott a Szentlélek. A szeretetteljes üdvözléseket követte a későig tartó hálaadás, éneklés, imádkozás.

Másnap két és fél órán keresztül megállás nélkül követték egymást az örömteli bizonyságtevések, buzdítások. Olyat is hallottam hogy „Ez volt az életem legszebb estéje!”, „Ez a tökéletes alkalom a megtérésre, de jó nekik!”, „Most minden megváltozott!”. És ez az öröm, csak egy kis kóstoló ahhoz képest, hogy mi vár ránk a Mennyországban! Tiszta szívből remélem, hogy ezt a döntést azért hozták, mert ráébredtek, hogy ha így folytatják tovább, akkor nem lépnek át a Menny kapuján és az örök kárhozat várja őket.

Kívánok mindenkinek gerincességet, valóban megalkuvás nélküli életet, és késztetlek titeket, hogy imádkozzatok úgy saját magatokért mind testvéreitekért az Úrban!

Borzási András József

Rejtvényfejtők

Legutóbb ez év májusában volt nyereménysorsolás a rejtvényfejtők közt, akkor a következő sorsolás októberre ígérkezett. Hamarosan ez megtörténik, ezért közzéteszem a megfejtők névsorát. Ha valaki küldött be megfejtést (amit igazolni tud :) ), és neve itt nem jelenik meg, az kérem, hogy szóljon nekem és Clemetson Adinának is (ha hozzá küldte el még annak idején és esetleg Adinától nem jutott el hozzám). Tehát:

Júniusi megfejtők: Elek Zoltán (Szalárd), Szilágyi Szabolcs (Nagyvárad), Máté Beáta (Ipp)

Júliusi rejtvényfejtők: Máté Beáta (Ipp), Szilágyi Tímea (Beszterce), Elek Zoltán (Szalárd), Marian Noémi (Nagyvárad), Szilágyi Szabolcs (Nagyvárad)

Augusztusi megfejtők: Elek Zoltán (Szalárd), Szilágyi Szabolcs (Nagyvárad). Máté Beáta (Ipp)

Szeptemberi megfejtők: Szilágyi Szabolcs (Nagyvárad), Máté Beáta (Ipp), Elek Zoltán (Szalárd)

Igazán csodálom egyesek kitartását! Követendő példa...

Amint látjátok, a nevek eléggé ismétlődnek :) Remélem, hogy a hosszabb megfejtési idővel javulni fog a helyzet, nem romolni... :)

Az októberi rejtvény beküldési határideje: november 15.

Októberi szerzők:

János Csaba lelkipásztor
Nagy Edit
Módi Annamária, Paptamási
"erkedifi"
Kiss Kriszta, Arad
Borzási András József, Vajdahunyad
Bányai Róbert, Szatmár
Berszán Panna, Kolozsvár
Molnár Emma, Körtvélyfája
Gál Edit, Erked
Vékás Benjámin
Erdő Levente, Székelyudvarhely
Szabó László, EMABISZ elnök

Az októberi Mustármag ajánlója

www.freedigitalphotos.net

Az ősz az elmúlással összekapcsolódik. Nagynéném halála elgondolkodtatott: nem mi döntjük el, hogy meddig éljünk! Olyan sokszor tervezünk és megvalósítunk ötleteket. Valamennyi szabadságunk van erre, és így annyira belejövünk, hogy már-már elhisszük, hogy mindent uralhatunk. Fiatalként örülünk a kalandnak is, a „majd kialakul” gondolata gyakran csábító. Azonban nem uralhatunk mindent. Ha arra gondolok, hogy apró kicsi állatok is felboríthatják a napi progamot, rájövök, hogy szánalmasan sokat gondoltam magamról. A nyári utazásunk alatt ugyanis egy éjjel csatát vívtunk a szúnyogokkal. Nem hagytak aludni, így végül a legtöbb munkával járó megoldás vált kényelmessé. Ezzel természetesen az alvásidőnkből vesztettünk. Ki gondolta volna, hogy majd így (ki)alakul!

Nem sokkal a haláleset után az egyik kedves barátnőm mondott örömhírt: új jövevényt várnak a családjukba. Az ősz sokaknak közületek nem az elmúlás, hanem az új lehetőségek, a kezdetek időszaka. Új tanév, egyetemi tanulmányok. Kezdődik a rutin. Kevesebb spontaneitás fér majd az időtökbe. Azonban van mivel útnak indulni! A következő oldalak tele vannak fiatalok értékes megtapasztalásaival, kincseivel, amiből mindannyian nyerhetünk! Az is kitűnik belőlük, hogy a kapcsolatok témája meghatározó az életetekben: csak ebben a lapszámban 19-szer fordul elő! :) Egy-egy táborozás alatt közel jött hozzátok Isten. Engedjétek közel magatokhoz ebben az új tanévben is!

Vannak olyanok közületek, akik az elmúlt hónapokban hoztak sorsfordító döntést Krisztus mellett. Osszátok meg velünk életetek legfontosabb eseményét! Veletek fogunk örülni...

[Kelemen] Napsugár

(Már kijött a nyomdából, holnap postázzuk...)

Szenvedek, de miért? -Veress Efraim

„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” 2Kor. 4:17
Amikor az ember eljut fejlődésének abba a szakaszába, hogy a vele kapcsolatos történésekneknek nem csak fő- ill. gyanútlan mellékszereplője, hanem már azok okait és céljait is kezdi vizsgálni, akkor tesz fel ilyen kérdéseket. Aztán a maga módján megpróbál rá választ keresni és ha nem találja itt lenn, akkor képes az egekig is felkapaszkodni érte. Azért viselkedünk így, mert Isten értelmes lénynek teremtett minket és az értelmetlen dolgoktól szabadulni igyekszünk, főleg ha szenvedésről van szó. Keresztyénként fontos megértenünk: Isten nem akar rosszat az övéinek, sőt mindennel jót munkál. Ha tehát ez így igaz, akkor mit kell látnunk és miként kell imádkoznunk a szenvedések közepette?
Alig voltam nyolc éves amikor az öcsémmel együtt súlyos balesetet szenvedtünk. Koponyatörés, agyrázkódás, csonttörés és egyéb bajok származtak a gondtalan szánkózásból. Ez a legkorábbi emlékem mely a szenvedésről eszembe jut. A zilahi kórház intenzív osztályán magamhoz térve, életemben először éreztem nehéznek a fejem, gyengének a testem és nagyon tehetetlennek magamat. Senki mást nem láttam magam előtt csak az édesanyámat, aki nagyon megörült annak, hogy legalább egyik gyermeke (az öcsém még kómában volt) hallja, amit mond. Rögtön közölte velem -mielőtt újra kómába zuhantam volna- hogy lehet nemsokára a mennybe visz az Úr Jézus. Ezt én akkor gyermeki hittel fogadtam, és arra gondoltam, hogy ha ilyen fájdalmas is a mennybe jutás, akkor is megéri oda menni. Ennek örömére az éppen éledező öcsémmel, Ernővel elénekeltük "A mennyország ablaka nyitva áll és árad a drága erő..." című éneket és vártuk, hogy minél hamarabb ott legyünk. Az Úr azonban másképpen rendelkezett. Meggyógyított. Felépített. Az sem volt könnyű, mert hónapokig tartott, de a szenvedés akkor már múló nyűgnek számított, ezért egyre kevésbé zavart... (...)

(a folytatás a szeptemberi Mustármagban olvasható)

Te is lehetsz fegyver Isten kezében

(Jennifer Renee, www.freedigitalphotos.net)

Sükösd Andrea Krisztina vagyok , nem hivő család gyermeke. Az én megtérésem története Isten végtelen kegyelmének, és türelmének a dicsőségét tükrözi.
Gyerekkoromban nagymamám indíttatására voltak próbálkozások a szüleim részéről, hogy megszerettessék velem az Úr házát, de mivel ők még formaságokban sem törődtek a lelki élettel, így gyerekként könnyen kihúztam magam a prédikációhallgatás alól, és magamra öltöttem a közömbösség köpenyét. Tudtam arról, hogy van Isten, de nem érdekelt, hogy milyen Ő. Nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy azok az emberek, akik Istenhez járulnak a problémáikkal, azok gyenge emberek, mert nem a saját eszükkel próbálnak helyt állni az adott szituációban. Ilyen gondolatokkal, és magatartással indultam neki az egyetemi éveimnek.
Én még mit sem tudtam róla, mégis… második egyetemi évem alatt az Úr már elkezdte építeni ösvényeit számomra. Azzal kezdődött, hogy egy kurzus alatt észrevettem, hogy szomorú egy évfolyamtársam, akivel eddig nem beszélgettem, és tettem egy apró vigasztaló gesztust. Ebből a kis magból egy barátság fejlődött ki, és nekem komoly gondjaim voltak azzal, hogy ez a lány Isten népéhez tartozik. Ő beszélt nekem Istenről, de én nem igazán akartam meghallani. Úgy vettem, mint egy kihívást, amin túl kell nézni ahhoz, hogy egy értékes embert megtartsak magamnak. Ugyanilyen gondolatokkal fogadtam el a meghívását is egy ifjúsági konferenciára Váradon. Feltett szándékom az volt, hogy azért megyek oda, hogy jobban megismerhessem őt.
Aztán megérkeztünk Váradra, és Isten teljesen mást adott nekem, mint amire számítottam. Az imaházba lépve első nap nem akartam átengedni magam az igének, de ahogy teltek az órák egyre otthonosabban éreztem magam, és kezdtem rádöbbenni, hogy itt most az vesz engem körül, amit eddig kerestem. Olyan embereket próbáltam találni, akik nem önérdekből cselekednek, vagy szeretnek, és rá kellett döbbennem, hogy nagyítóval sem találom őket sem az egyetemen, sem otthon, sem a barátaim között. Kezdtem odafigyelni az igehirdetésekre, és akkor kezdtem megérteni, hogy miről szól a Biblia. Ráébredtem arra, hogy minek köszönhetően másabbak itt az emberek. Szomjúság támadt a lelkemben, hogy még többet megértsek.
Egyik este egy Gernyeszegi fiú tett bizonyságot a megtéréséről. Megdöbbentem, mert nálunk eddig senki nem mondta, hogy meg kell térni. A vallásórákból csak annyi csengett le bennem, hogy az ember bűnös, és Isten megbüntet, de nem tudtam azt, hogy Isten által meg lehet, és meg KELL változni. Az a bizonyságtétel nagyon megragadott, és az utolsó napot már teljesen másképp néztem. Hazafele felfedeztem magamban azt a vágyat, hogy barátnőmhöz hasonlóan én is járjak templomba, és bibliaórákra. Leírhatatlan a meglepődés, amit az arca tükrözött, amikor ezt megosztottam vele.
Nehéz volt egy ilyen idilli hétvége után visszalépni a hétköznapok forgatagába, de hogy ne lépjek vissza a közömbös, és rideg életstílusomba, lyukas órák alatt próbáltam tanulmányozni az igét. Azért mondom, hogy próbáltam, mert eleinte nagyon nehezen láttam át, hogy mit mire értsek. Éppen ezért több hónapon keresztül minden nap azért imádkoztam, hogy az Úr ne engedje el a kezem, és ne hagyja, hogy letérjek ösvényéről… és meghallgatta imáimat. Ahogy telt az idő fokozatosan formált engem. Nehéz volt lemondani arról, hogy ne önmagamért éljek, tanuljak, a vasárnapot szenteljem meg stb. Amint teltek a napok egyre inkább morzsolódtak le a régi barátaim, de mind inkább az Úr iránt voltam éhes, egyre több testvért ajándékozott nekem, akik őszintén viszonyultak hozzám.
Utólag azt is megtudtam, hogy ebben a gyülekezetben a barátnőm kérésére többen is előre imádkoztak értem. Ez volt az, ami összetört, és ráébresztett, hogy nem elég az ige tanulmányozása. El kell számolnom Istennel az eddigi életem miatt. Bocsánatot kellett kérnem az eddigi közönyért, és lenézésért. Rá kellett látnom arra, hogy KEGYELEM, amiben részem van, és a mindennapjaimat úgy kell élnem, hogy ne szomorítsam el az én Atyámat a meggondolatlanságommal. Azóta próbálok az ige szerint élni, és ha összben nézem ezeket a hónapokat, azt hiszem elmondhatom, hogy:
„Én még mit sem tudtam Rólad, Te már akkor szerettél”
Úgy látom, hogy az Úr sok embert felhasznált, hogy megtaláljam a keskeny utat, de minden csavarra szükség volt, hogy a gép működni tudjon, ezért érzem helyesnek Sámuel szavait, miszerint „Te is lehetsz fegyver”.

Sükösd Andrea Krisztina, Marosvásárhely

A szeptemberi Mustármag bevezetője

Fenyő. Patak. Sziklák. Sátor. Ligretto. Tábortűz. Mind egyszerű szavak, de ha egymásba kellene fűzni őket, talán mindegyikünknek más lenne a sorrend. Hát még a mögötte megbújó történetek, emlékképek! Hogy telt a nyarad? El tudnád mesélni ilyen címszavakban? Várj, mondok még hozzá... Bibliavers. Bűnteher. Megbocsátás. Könyörgés. Harc. Felszabadulás. Szeretet... Itt vagy még? :) Ha igen, akkor tovább lapozhatsz és elolvashatod mások emlékeit, asszociációit. Szó lesz a Zene7ről, amit nehéz szavakba önteni, talán dallamot könnyebb lett volna neki írni. A hargitai „megszentelődés” témájú ifihéten említés történt a nagy Kígyóölőről és a kis egérfogókról, a gyergyói tábor Sámuel és Péter példaadásáról volt híres. Megtanulhatjuk az igéből, hogy „nem kell minden szenvedésből reflexszerűen szabadulni vágyni”. Egy fiatal orvosnő elmondja, miért különleges nap számára november 11., és egy barátnő meglepődéséről is írásos említés történt.

Többen többfelé táboroztatok. Egyes nagyváradiak a Retyezátban, a szatmáriak, aradiak, temesváriak Hidegszamoson, Bölönben is volt egy sátortábor, aztán Sárpatakon is sátoroztak betlehemi lelkes fiatalok. Igaz, az egy kicsit másról szólt. Szeretnénk majd ezekről is hallani. Írjatok bátran!