Te is lehetsz fegyver Isten kezében

(Jennifer Renee, www.freedigitalphotos.net)

Sükösd Andrea Krisztina vagyok , nem hivő család gyermeke. Az én megtérésem története Isten végtelen kegyelmének, és türelmének a dicsőségét tükrözi.
Gyerekkoromban nagymamám indíttatására voltak próbálkozások a szüleim részéről, hogy megszerettessék velem az Úr házát, de mivel ők még formaságokban sem törődtek a lelki élettel, így gyerekként könnyen kihúztam magam a prédikációhallgatás alól, és magamra öltöttem a közömbösség köpenyét. Tudtam arról, hogy van Isten, de nem érdekelt, hogy milyen Ő. Nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy azok az emberek, akik Istenhez járulnak a problémáikkal, azok gyenge emberek, mert nem a saját eszükkel próbálnak helyt állni az adott szituációban. Ilyen gondolatokkal, és magatartással indultam neki az egyetemi éveimnek.
Én még mit sem tudtam róla, mégis… második egyetemi évem alatt az Úr már elkezdte építeni ösvényeit számomra. Azzal kezdődött, hogy egy kurzus alatt észrevettem, hogy szomorú egy évfolyamtársam, akivel eddig nem beszélgettem, és tettem egy apró vigasztaló gesztust. Ebből a kis magból egy barátság fejlődött ki, és nekem komoly gondjaim voltak azzal, hogy ez a lány Isten népéhez tartozik. Ő beszélt nekem Istenről, de én nem igazán akartam meghallani. Úgy vettem, mint egy kihívást, amin túl kell nézni ahhoz, hogy egy értékes embert megtartsak magamnak. Ugyanilyen gondolatokkal fogadtam el a meghívását is egy ifjúsági konferenciára Váradon. Feltett szándékom az volt, hogy azért megyek oda, hogy jobban megismerhessem őt.
Aztán megérkeztünk Váradra, és Isten teljesen mást adott nekem, mint amire számítottam. Az imaházba lépve első nap nem akartam átengedni magam az igének, de ahogy teltek az órák egyre otthonosabban éreztem magam, és kezdtem rádöbbenni, hogy itt most az vesz engem körül, amit eddig kerestem. Olyan embereket próbáltam találni, akik nem önérdekből cselekednek, vagy szeretnek, és rá kellett döbbennem, hogy nagyítóval sem találom őket sem az egyetemen, sem otthon, sem a barátaim között. Kezdtem odafigyelni az igehirdetésekre, és akkor kezdtem megérteni, hogy miről szól a Biblia. Ráébredtem arra, hogy minek köszönhetően másabbak itt az emberek. Szomjúság támadt a lelkemben, hogy még többet megértsek.
Egyik este egy Gernyeszegi fiú tett bizonyságot a megtéréséről. Megdöbbentem, mert nálunk eddig senki nem mondta, hogy meg kell térni. A vallásórákból csak annyi csengett le bennem, hogy az ember bűnös, és Isten megbüntet, de nem tudtam azt, hogy Isten által meg lehet, és meg KELL változni. Az a bizonyságtétel nagyon megragadott, és az utolsó napot már teljesen másképp néztem. Hazafele felfedeztem magamban azt a vágyat, hogy barátnőmhöz hasonlóan én is járjak templomba, és bibliaórákra. Leírhatatlan a meglepődés, amit az arca tükrözött, amikor ezt megosztottam vele.
Nehéz volt egy ilyen idilli hétvége után visszalépni a hétköznapok forgatagába, de hogy ne lépjek vissza a közömbös, és rideg életstílusomba, lyukas órák alatt próbáltam tanulmányozni az igét. Azért mondom, hogy próbáltam, mert eleinte nagyon nehezen láttam át, hogy mit mire értsek. Éppen ezért több hónapon keresztül minden nap azért imádkoztam, hogy az Úr ne engedje el a kezem, és ne hagyja, hogy letérjek ösvényéről… és meghallgatta imáimat. Ahogy telt az idő fokozatosan formált engem. Nehéz volt lemondani arról, hogy ne önmagamért éljek, tanuljak, a vasárnapot szenteljem meg stb. Amint teltek a napok egyre inkább morzsolódtak le a régi barátaim, de mind inkább az Úr iránt voltam éhes, egyre több testvért ajándékozott nekem, akik őszintén viszonyultak hozzám.
Utólag azt is megtudtam, hogy ebben a gyülekezetben a barátnőm kérésére többen is előre imádkoztak értem. Ez volt az, ami összetört, és ráébresztett, hogy nem elég az ige tanulmányozása. El kell számolnom Istennel az eddigi életem miatt. Bocsánatot kellett kérnem az eddigi közönyért, és lenézésért. Rá kellett látnom arra, hogy KEGYELEM, amiben részem van, és a mindennapjaimat úgy kell élnem, hogy ne szomorítsam el az én Atyámat a meggondolatlanságommal. Azóta próbálok az ige szerint élni, és ha összben nézem ezeket a hónapokat, azt hiszem elmondhatom, hogy:
„Én még mit sem tudtam Rólad, Te már akkor szerettél”
Úgy látom, hogy az Úr sok embert felhasznált, hogy megtaláljam a keskeny utat, de minden csavarra szükség volt, hogy a gép működni tudjon, ezért érzem helyesnek Sámuel szavait, miszerint „Te is lehetsz fegyver”.

Sükösd Andrea Krisztina, Marosvásárhely