„Félig hívő nem hívő…”

Ruth(66) és Christian(65) Schwalm talán több szilágysági (és nem csak) ember számára ismerős. Az 1989-es forradalom óta rendszeresen jönnek Romániába: felkeresni testvéreket, barátokat, segítséget nyújtani ott, ahol lehet és kell. Külföldi létükre igen egyszerű és körültekintő emberek. (Csak egy példát említsek: az őket vendégül látók dolgát azzal igyekeznek megkönnyíteni, hogy hálózsákot hoznak magukkal. Vagy ágyneműhuzatot…)

Átutazóban hozzánk is bejöttek nemrég. Erdélyi élményeikről, kerékpárjaikról, a fiatalosság titkáról kérdeztem őket…

N: Honnan jöttek?

R&C: Svájcból jöttünk, egy kisebb, a Német határhoz közel lévő faluból.

N: Mikor és milyen céllal jöttek először Erdélybe?

R&C: 1991-ben, röviddel az ország határainak megnyílása után. Egyik kedves barátunk előzőleg (1990-ben) járt az országban, és segített az itteni keresztyén gyülekezeteknek. A következő évben minket is meghívott, hogy tartsunk vele. Hoztunk ruhákat a szegényeknek, Bibliákat, keresztyén könyveket, traktátusokat.

N: Árvaházakat is látogattak?

R&C: Eleinte nem. Csak gyülekezeteknél voltunk. Többnyire Magyar Baptista Gyülekezeteknél.

N: Eltelt egy jó néhány év a forradalom óta… Miért jönnek mostanában az országba? A gyülekezetük küldi?

R&C: Nem, inkább testvér-barátlátogatásról van szó. Azért jövünk, mert reméljük, hogy valamiképpen bátorítás lehetünk a számukra. Másképpen, mint a forradalom után közvetlenül, mert a dolgok sokat változtak az elmúlt 18 évben… Azt mondják az itteni barátaink, hogy fontos számukra az, hogy meglátogassuk őket. Kevésbé fontos az, hogy hozunk-e valamit. Azt szeretnék látni, hogy nem felejtettük el őket.

N: Biztosan sok emlékük van a látogatásokról. Kérem, mondjanak el belőle nekünk is egy keveset!

R&C: Gyakran úgy jöttünk el otthonról, hogy nem tudtuk előre az egész útról, hogy hol fogunk aludni vagy mit fogunk enni. Nem volt pontos útitervünk. De Isten mindig a legmegfelelőbb helyekre vezetett. Ő mindent pontosan eltervezett…

Volt olyan, hogy hoztunk egy biciklit, de nem tudtuk, hogy kinek fogjuk adni. Kérdeztük a barátainkat… végül megkérdeztünk egy román lelkipásztort, nincs szüksége egy biciklire? Ő így válaszolt: „Ezt azonnal el kell mondanom a feleségemnek. Már egy ideje imádkozik bicikliért!” Bebizonyosodott, hogy Isten vezetett arra, hogy feltegyük neki ezt a kérdést.

Egy másik alkalommal vezetés közben különösen tapasztaltuk Isten oltalmazó kezét. Sötét volt, és éppen egy teherautót akartunk megelőzni. Szokatlan módon a sebességváltó nem működött, ezért csak nem előztünk. Hirtelen megpillantottunk egy kivilágítatlan szekeret a velünk szemben jövő sávon. Ha Isten nem szól közbe, balesetet szenvedtünk volna…

(...)

N: Kívülállóként szemmel követhették országunk, gyülekezeteink változásait az elmúlt években a teljes vallásszabadság kezdete óta. Mit üzennek az itteni, mai fiataloknak?

R&C: Másvalakitől hallotuk ezt az értékes mondást: „félig keresztyén nem keresztyén”. Másszóval „félig hívő nem hívő”. Isten szemében semmit sem ér! Szánjátok oda az életeteket, az időtöket, mindeneteket, amitek van, teljesen az Úrnak!

Kérdezett Kelemen Napsugár

(A teljes interjú a novemberi számban olvasható)