Ünnep

és hogy mit is értek az "Úr Jézus Krisztus jelenlétében" kifejezésen... arra álljon itt egy példa. Egy imádság, amit úgy hiszem, mindannyian elmondhatunk...

"Kegyelmes Úr Jézus!

A karácsonyi jelenet képeinek kettőssége szinte túl sok ahhoz, hogy beburkolja kicsiny szívemet. Az édesanyád, Mária, éppen most kezd dajkálni és megismerni téged. Éppen ahogy most írom ezeket a szavakat, kezdek rájönni arra, micsoda titokzatos dolog és felmérhetetlen leereszkedés volt a Te testté lételed. Te, az örök Isten, aki mindeneket teremtettél, az Úr, aki szavad erejével mindeneket fenntartasz… a Király, aki mindeneket újjá tesz…csecsemőként életadó nedűt nyersz egy fiatal szűz melléből. Ledöbbenek felfoghatatlan alázatod láttán- alázatod, mely meghatározta életed a bölcsőtől a keresztig.

A pásztorok siettek, hogy továbbadják születésed hírét, mialatt Mária „mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében”. Elsietni, mint a pásztorok, hogy másoknak beszélhessek Rólad, mindig könnyebb volt számomra, mint csendben ülni és Téged hallgatni, ahogy önmagadról beszélsz. Mindig könnyebb volt „eredményes” dolgokat tenni érted, mint zavartalan, sietség nélküli időt tölteni Veled. Megvallom most bűnként mindezt előtted, Jézus. Ez egyszerűen nincs így rendben, mert tudni Rólad nem ugyanaz, mint ismerni Téged. Az ismerettel teli szív nem egy és ugyanaz a lángra gyúlt szívvel… akármennyire feszítjük is a képzelet határait.

Megismerni Téged, ez az örök élet. És én meg akarlak ismerni Téged, Jézus. Sokkal, de sokkal jobban, mint amennyire most ismerlek. Kincsként akarlak őrizni, szívemben forgatni, hogy ki is vagy Te. Elmélkedni akarok örömteli életedben, mely a Szentháromságban kiteljesedik, öröktől fogva. El akarok mélyülni mindabban, amit már elértél életeddel, haláloddal és feltámadásoddal… mindabban, amit jelenleg királyoknak Királyaként és uraknak Uraként teszel… mindabban, aki számunkra leszel az új égen és az új földön: szeretett menyasszonyod Vőlegénye.

Ó, áldott, túláradó, feltörő dicsőség áramköre! Annyi megőrizni (dédelgetni) való, annyi fontolgatni való! Nem mintha idegen volna számomra a megőrzés (dédelgetés) és a fontolgatás. Sok dolgot őrzök és fontolgatok, Jézus- dolgokat, melyek csődbe jutott lélekhez vezetnek… elszegényedett szívhez… és kimerült testhez.

Jézus, ebben a(z adventi) karácsonyi időszakban, az evangélium erejével lassíts le minket… csillapíts le újra… add, hogy rád összpontosíthassunk, hogy mindannyian csodálattal mondhassuk: „Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!”(Zsoltárok 73, 25-2). Páratlan és felbecsülhetetlen nevedben imádkozunk, úgy legyen, Ámen!"

Szabad fordítás- angolból

Itt olvastam.

Karácsony előtt

kép: Szabó Efraim

Álom vagy valóság?

„Egy álmot láttam az éjjel József, nem teljesen értem, de úgy gondolom, hogy ez a Fiúnk születésnapi ünnepsége volt. Azt hiszem, hogy erről szólt az egész. Az emberek már vagy négy héttel előtte elkezdtek készülődni rá. Feldíszítették házaikat és új ruhákat vettek. Sokszor elmentek vásárolni és díszes csomagokkal tértek haza. De érdekes módon az ajándékokat nem a mi Fiúnknak vették. A csomagokat gyönyörű papírokkal csomagolták be és aranyos masnikat kötöttek rájuk, majd egy fa alá állították őket. Igen, egy fa alá József, a házuk kellős közepébe. És fel is díszítették a fát. Az ágai tele voltak izzó égőkkel és csillogó díszekkel. A fa tetején egy alak volt. Olyan volt, mintha egy angyal nézett volna le. Oh, olyan gyönyörű volt! Mindenki nevetett és boldogak voltak. Mindenki nagyon izgatott volt a sok ajándék miatt. József, az ajándékokat nem a Fiúnknak adták, hanem egymásnak. Szerintem még csak nem is ismerik Őt. Egyszer sem említették a nevét. Nem furcsa az, hogy az emberek mennyi nehézséget okoznak maguknak, csak azért, hogy egy olyan személy születésnapját ünnepeljék meg, akit még csak nem is ismernek? Az a furcsa érzésem volt, hogyha a mi Fiúnk elment volna arra az ünnepségre, akkor tolakodnia kellett volna, hogy odaférkőzzön közéjük. Minden annyira szép volt József, és mindenki olyan vidámnak látszott, de engem ez inkább sírásra késztetett. Milyen szomorú, hogy az ünnepelt, Jézus, nem kívánatos a saját születésnapi ünnepségén. Örülök, hogy ez csak egy álom volt. Milyen szörnyű lenne, ha ez igazából is megtörtént volna!” (ismeretlen szerző)

Bizonyságtevés

Hálás vagyok az Úrnak, hogy egy hívő családból származó gyermek vagyok. Családunkban szüleim mindig is igyekeztek az Urat bemutatni, Őt helyezni az első helyre. Már kicsi koromtól kezdve sokat beszéltek az Úr Jézusról, sok éneket tanítottak meg nekem és rendszeresen vittek gyülekezetbe. Esténként áhítatot tartottunk és imádkoztunk, énekeltünk. Apukám mindig a jóra tanított engem, az engedelmességre, az alázatosságra. De mindezek ellenére sokszor vétkeztem, és elkövettem bűnöket. A testvéremmel való viták is egyre gyakoribbak voltak, amiért sokszor büntetni és feddnie kellett minket. Sokszor használtam trágár szavakat testvéremmel szemben szomorúságot okozva ezzel szüleimnek és az Úrnak. Szüleimet sem tiszteltem úgy, ahogy kellett volna, és nem igazán értékeltem azt, amit naponként megtesznek érettünk. Vágytam igazán arra, hogy megváltozzak, és hogy ne okozzak többé szomorúságot szüleimnek. Saját erőmből próbáltam megváltozni kihagyva az életemből az Urat. Egy bizonyos ideig sikerült jól viselkednem, de azután újból és újból elestem és ismét elkövettem rossz szokásaimat. Emiatt nagyon összetörtem és bánkódtam, hogy így mennek a dolgok az életemben. Rá kellett jöjjek arra, hogy az Úr nélkül nem tudok új életet kezdeni, nem tudok megváltozni.
A sok igehirdetés, evangélizáció rádöbbentett arra, hogy nekem is szükségem van a megtérésre, Isten bocsánatára. Sokszor hallottam az utolsó idők eseményeiről, arról, hogy az Úr magával viszi az õ gyermekeit a Mennyországba és megjutalmazza őket. Bár szerettem volna ott lenni, mégis tudtam azt, hogy bűneim elválasztanak Istentől, az örök élettől. Egy utolsó időkről szóló film megnézése után, az események láttán nagy félelem töltötte el a szívem. Biztos voltam abban, hogy ha az Úr Jézus eljönne, én nem lennék felkészülve a találkozásra és szégyenkeznem kellene az addigi életmódom miatt. De olyan jó tudni azt, hogy az Úr kegyelme tart és még van lehetőség megtérni, Hozzá fordulni. Voltak vívódásaim, kételyek, de éreztem, hogy nem halaszthatok el már több alkalmat. Imádkoztam az Úrhoz és megvallottam Neki minden bűnömet, elhatároztam, hogy Őt követem és hűséges gyermeke leszek. Nagy teher hullott le rólam és nagy öröm töltött el, tudtam, hogy az Úr megszabadított minden bűnömtől és megbocsátott nekem.
Később majd lehetőségem nyílt arra, hogy elmenjek a Hargita Keresztény Táborba, ahol az Úr munkálkodott bennem, formálta az életemet. A táborban megerősödött az Úrral való kapcsolatom és sok minden megváltozott az életemben. Megváltozott a gondolkodásom és naponként rendszerességgel olvasni kezdtem a Bibliát. Testvéremmel való kapcsolatom megváltozott, törekszek arra, hogy békességben legyünk egymással szemben. Sok helyzetben megtapasztaltam az Úr jelenlétét, azt, hogy nem hagyott magamra, hanem mindig bátorítást és biztatást nyertem Tőle. Csak hálás lehetek azért, ami velem történt, hogy bemerítkeztem, és hogy az Isten gyermeke vagyok. Szeretnék hasznos eszköze lenni, hűséges gyermeke maradni, és kitartani mellette mindvégig.

Jannam

November

„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Máté 6,33

Felgyorsult világunkban sokszor rajtakaphatjuk magunkat, hogy mások irányítják az életünket. Az iskola, az osztálytársak, a barátok, a programok, az események, a mindennapi élet szükséges dolgai. És mi sodródunk ahelyett, hogy céltudatosan előre tartanánk. Jézus Krisztus parancsa azonban világos: legyen az Ő országa, az Ő akarata az első az életünkben.

Az elsőbbség kérdése akkor kerül előtérbe, ha választási lehetőségünk van. De ha eldöntünk valamit, utána felelősek is vagyunk választásainkért.

Egyik legkiemelkedőbb akadálya annak, hogy Isten akaratát teljesítsük, a tervezés hiánya. Az események történnek körülöttünk, családunkkal, és mi sodródunk velük. Legtöbbünknek egy héten legalább 20 megtervezetlen óránk is van, amiről döntenünk kell, hogy mivel töltsük ki. Szánjunk időt arra, hogy tervezzük meg ezeket az órákat! Ha leírjuk, hogy mi az, amit jó lenne megtenni, mi az, amit meg kell tenni, és mi az, amit meg akarunk tenni, akkor valószínű, hogy egyértelmű válaszokhoz is jutunk egyes kérdésekben. Isten Lelke iránti érzékenységgel érékeljük ki a listánkat és legyen odaszánt életünk, ami a fontossági sorrenden is meglátszik! Kívánom, hogy Isten majd ne haszontalan szolgaként nézzen ránk az utolsó napon, hanem jó és hűséges szolgát lásson bennünk, akik az időnkkel is hűségesen bántunk!

Ebben a lapszámban két ifjúság mutatkozik be: a bihari és a paptamási. Ugyanakkor ez a lap sok információt tartalmaz különböző eseményekről, tennivalókról. Az az imádságom, hogy mindezek mögött meglássátok a lényeget, mert végül is mindegyik rendezvénynek, feladatnak ugyanaz a célja!

Beszélgetés Dimény Atillával

H. L.: Kérlek, röviden mutasd be a családodat.

D. A.: 2002-től élek Izráelben, szeretett feleségemmel, Yuliával. Üres kézzel mentem el, és az Úr megajándékozott minket két lánnyal - Linoy 4 éves és Loren fél éves.

H. L.: Aki más országból és más nemzetből vesz feleséget, úgy gondolom, szilárd meggyőződésre van szüksége. Téged hogyan vezetett az Úr ebben?

D. A.: Szerintem, aki házasságra lép annak szilárd meggyőződése kell legyen arról, hogy a lépés, amit tesz az helyes és az Úrtól van, függetlenül attól, hogy milyen nemzetből vagy országból vesz feleséget. A Bibliában két fontos útmutatást találtam a házasságra nézve. Az egyik, hogy aki házasodik, szabadon megteheti, csakhogy az Úrban (1Kor. 7:39), és a másik hogy „ne legyetek hitetlenekkel felemás igában” (2Kor. 6:17). Ez azt jelenti, hogy a hívő fiatal, hívővel kell házasságot kössön az ige tanítása szerint.

Amit nehezebb volt megértenem, az hogy Krisztusban nincs zsidó sem görög, és hogy Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette” (Csel. 17:20) A magyar, nem feljebb való, másoknál, ami érvényes a házasságra is. Így miután megismertem Yuliát mint hívő lányt, és beleszerettem, nem voltak kétségeim, hogy ő az, akit Isten nekem rendelt. Hiszem, hogy Isten akarata hogy ott legyek.

H. L.: Hogy sikerült beilleszkedni Izráelben?

D. A.: A beilleszkedés elég gyors volt, a nyelv megtanulása után egészen otthon éreztem magam. Egyébként Izráel lakossága színes, soknemzetiségű, készek befogadni bárkit függetlenül, hogy bennszülött vagy bevándorló.

H. L.: Ahol ti éltek vannak e hívők? Ha igen milyen formában szoktatok missziózni?

D. A.: Igen, vannak. Természetesen sokkal kisebb százalékban, mint Erdélyben. Például a városban ahol én lakom három keresztyén család van. A gyülekezet, amelyikhez tartozom, úgy 60-70 kilométeres körzetből tevődik össze.

Evangélizálásra a legjobb módszer szerintem, ami Izráelben is beválik, a személyes bizonyságtétel azoknak, akik körülvesznek a mindennapokban (munkahely, iskola, szomszédok, stb.). Traktátusokat is szoktunk osztani, bár a szemtől szemben való missziózás mindig kívánatosabb.

Ezen kívül egy testvér a gyülekezetből teljes idejű evangélista, aki nap, mint nap találkozik emberekkel és elmondja nekik a jó hírt.

A rádióban is van egy missziós jellegű adás “éld át a megváltoztató erő hatalmát” címmel, aminek következtében több érdeklődő van.

H. L.: Romániában rohanó világban élünk. Az emberek egyre kevesebb időt szánnak Istenre. Nálatok hogy van ez?

D. A.: Ahogy a kérdésben kifejtetted, Románia rohanó világban él, és ennek a túlzsúfolt világnak Izráel is része. Izráel különösen feszültséggel telített ország, amibe az Izráeli biztonsági körülmények is hozzájárulnak.

Izráelben van más irányzat is. Az emberek többsége vallásos, és hisz az Ószövetségben, és ennek következtében szánnak időt Istenre, de nem szívből, hanem tradícióból. Isten azt kéri, hogy az idődet, amit neki szánsz, a szívedből add.

Ami a keresztyéneket illeti, épp úgy van, mint Erdélybe: akinek az Úr sokat bocsátott meg az jobban szeret.

H. L.: Milyen útmutatást adnál annak a fiatalnak, aki Isten vezetését szeretné megtudni bizonyos döntésekben? Mellékelj egy tapasztalatot.

D. A.: Nem vagyok híve a „kitett gyapjú” felfogásnak. Már csak azért sem, mert amikor Gedeon ezt tette, neki világos kijelentése volt az Úrtól mit kell tegyen, csak ő kételkedett Isten szavában.

Aki Isten vezetését szeretné megtudni, az tanulmányozza a Bibliát, ahol Isten lefekteti az alapelveket, és a mérőzsinórt a döntéseinkhez.

H. L.: Van e valami üzeneted az itteni fiatalok részére?

D. A.: „Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok” (Jak. 4:8)

(Kérdezett: Hajas Lajos)

Október

Kerek asztalnál ülünk. Nemzetközi összetétel, vegyes csoport, keresztyén közeg. A beszélgetés angolul folyik. Ismerkedés, program megbeszélése étkezés előtt és közben. A saját nyelven elmondott ima után újra angolra váltunk. Mellettem egy szimpatikus, fiatal pár. Huszonnégy évesek. Mindketten diákok még, két hónapja házasodtak össze. Mindezt csak úgy, beszélgetéstöredékekből, néhány bemutatkozó kérdés- és válaszból tudom meg. Az étkezést hamar befejezik, igyekezniük kell. Kisfiukat(!) kell az iskolából(!) elhozni. „Our child” (gyermekünk), mondogatják.

Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy mi futott végig gondolataimon, és nem tagadhatom, kicsit megrökönyödve fejeztem be az ebédet. Valóban keresztyének között ülök?

Isten ismét megszégyenített. Úgy látszik, nehezen megy nekem ez a lecke. Ne ítélj elsőre, ne légy gyors az ítélettel!

Délután vidáman jönnek vissza a kurzusra. Most több alkalmunk van a beszélgetésre. Sőt, egy rövidfilmet is megnézhetünk, amelyet a fiatal férj készített a feleségről: „Anya munkakönyvvel” címmel. Lassan összerakom a képet: a lány még egyedülállóként vállalta gyermekek gyámságát, gondozását. Előbb egy kislány volt nála négy hónapig, akiről tudta, hogy nem marad sokáig. Aztán jött ez a kisfiú. Hat hónaposan került hozzá, azóta vele él. Ő neveli. A filmben bevallja, mióta nála van a kisfia, azóta úgy imádkozott, ha Isten férjjel ajándékozza meg, akkor az olyan legyen, aki elfogadja kisfiával együtt. És Isten meghallgatta a kérését. Most az örökbefogadás nehézkes eljárásán dolgoznak.

Megható történet, áldozatvállalás. Isten mindenkinek személyre szabottan osztja ki a szolgálatot. Te vállalod a tiedet?

Szeptemberi gondolatok

„Ha Istenért dolgozol, alakíts egy bizottságot, ha Istennel dolgozol, alakíts egy imacsoportot.”
„Nagyon nehéz lehet az Úrra várni, de sokkal rosszabb utólag kívánni, hogy bárcsak vártál volna.”
„Nem az számít, hogy te mennyi időt töltesz Istennel, hanem az számít, amennyi időt Ő tölt veled.”
„Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig.” Jakab 5,17
Jánossal az elmúlt tavasszal találkoztam. Gyülekezetében mindennap istentisztelet, imaalkalom van. Nem panaszkodnak, hogy az túl sok. Felkelnek korán, munkaidő előtt találkoznak, mert igazán fontos nekik az imádság. János feladta jól fizető munkahelyét és az életét Istennek szánta oda.
Gerhard sokat utazik. Mindenütt az ima fontosságára hívja fel a figyelmet. És nem csak beszél. Imádkozik és imádkoztat. Letérdelve. Sok imameghallgatásról tehet bizonyságot, mégsem büszke ember. Szereti Isten igéjét.
Illés, Gerhard. János. Ugyanolyan emberek, mint mi. És mégis teljesen másak. Odaszánták az életüket az imádságra, az Istennel való szoros kapcsolatra. Nem számít nekik az idő, a fáradtság, Isten nem siet, a vele töltött idő felüdít, mondják. Mi hová sietünk?