Megírom nektek Lídia* történetét.
Lídia egyszerű nő, egy érmelléki csendes kis faluból származik. Betegsége, orvosi vizsgálatai kapcsán találkoztam vele. Alkalomról alkalomra világosodtak meg előttem életének eseményei. Mivel a jelenlegi lapszámban a szeretet, szerelem, házasság kérdésével is foglalkozunk, úgy gondolom, ideillő a története.
Boncolgatom élete szálait. Néha meglepően költőien fogalmaz…
Szüleim hívő lányként neveltek fel. 18 éves koromban megtértem, és bemerítkeztem. Hamarosan munkába is álltam, egy gyárba jártam el dolgozni. A buszmegállóban ismerkedtem meg vele. Ő is ugyanabban a gyárban dolgozott.
Tudta, hogy hívő vagyok. Azt mondta, tetszem neki, és hogy próbáljuk meg a kapcsolatot. Eleinte haboztam, ám mikor láttam, hogy kész eljönni velem és a szüleimmel a gyülekezetbe, akkor engedtem neki. Ígéretet tett, hogy ő is Isten szolgája lesz. Ragaszkodott hozzám, én pedig engedetlen voltam az igének: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?”(2Kor 6,14) Ó, az a felemás iga! Eleinte sok az ígéret! Sajnos, csak az ígéretekkel maradtam.
Ahogy összeházasodtunk, és megszülettek a fiaink, férjem egyre ritkábban jött el velem az imaházba. Nem volt közös az értékrendünk. Nekem a hitem áthatotta az életemet, tudtam, mit és hogyan kellene tennem. Ő másképpen gondolkodott. Kínlódva hoztunk közös döntéseket... Ha el-el ment iszogatni egyet a barátokkal, azt nehezen viseltem. Ezt gyakran a szememre vetette. Sajnos, elfajultak a dolgok. Fizikai bántalmazást is át kellett élnem. Kétségbeesésemben nem tudtam, mit tegyek…
Mi volt a legnehezebb számodra ebben a helyzetben?
A legnehezebb? A legnehezebb az volt, hogy nekem kellett elmennem és beadnom a váló-keresetet. Rákényszerített, rákényszerültem, és én tudtam, hogy az ige ellen kell cselekednem…(Mal 2,16) Ez volt a legnehezebb az egészben.
Sok volt a könny, kevés a mosoly.
Egyedül maradtam két cseperedő fiúval, idősödő szülőkkel. Nehéz egy anyának tinédzser fiúkat egyedül nevelni. Édesapjuk nem mondott le róluk, támogatta, segítette őket, viszont valósággal élvezte, hogy én sokszor nem tudtam a dolgokról. „Ne mondjátok meg anyátoknak, hogy adtam nektek…” Nem volt jó hatással rájuk. Fiaim kimaradtak a gyülekezetből, ami nagyon fájdalmas a számomra. Egy család vagyunk, de ők nem jó úton járnak, nem közös az utunk. Ez nagyon nehéz.
Felírnám a csillagos égre arany betűkkel, hogy minden hívő fiatal, minden szerelmespár láthassa: ne házasodjatok össze azzal, akivel nem vagytok egyek a hitben! Ne legyetek felemás igában!
Kissé elmereng, majd szomorúan teszi hozzá:
Édesanyámtól hallottam: a múlt meg nem változtatható, a jelen meg nem állítható, a jövő el nem kerülhető. A múltamon nem tudok változtatni. Próbálom megharcolni a jelenben azt, amit nekem kell megharcolnom. Azért imádkozom, hogy férjem és fiaim megtérjenek, hogy az ő jövőkük is biztosítva legyen, mert a jövő elkerülhetetlen!
Lídia egyszerű nő. Megtörte az élet, a saját elmondása szerinti helytelen döntése. De nem adja fel. Ragaszkodik az Úrhoz, aki az egész idő alatt nem mondott le róla. Szereti a gyülekezetét, szívesen szolgál. Tisztelettel beszél az elöljáró testvérekről, lelkipásztorról.
A figyelmeztetése, a kérése most neked szól, aki még házasság előtt vagy. Engedelmeskedj Istennek! Hiszen tudod:
a múlt meg nem változtatható, a jelen meg nem állítható…
Lídia egyszerű nő, egy érmelléki csendes kis faluból származik. Betegsége, orvosi vizsgálatai kapcsán találkoztam vele. Alkalomról alkalomra világosodtak meg előttem életének eseményei. Mivel a jelenlegi lapszámban a szeretet, szerelem, házasság kérdésével is foglalkozunk, úgy gondolom, ideillő a története.
Boncolgatom élete szálait. Néha meglepően költőien fogalmaz…
Szüleim hívő lányként neveltek fel. 18 éves koromban megtértem, és bemerítkeztem. Hamarosan munkába is álltam, egy gyárba jártam el dolgozni. A buszmegállóban ismerkedtem meg vele. Ő is ugyanabban a gyárban dolgozott.
Tudta, hogy hívő vagyok. Azt mondta, tetszem neki, és hogy próbáljuk meg a kapcsolatot. Eleinte haboztam, ám mikor láttam, hogy kész eljönni velem és a szüleimmel a gyülekezetbe, akkor engedtem neki. Ígéretet tett, hogy ő is Isten szolgája lesz. Ragaszkodott hozzám, én pedig engedetlen voltam az igének: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?”(2Kor 6,14) Ó, az a felemás iga! Eleinte sok az ígéret! Sajnos, csak az ígéretekkel maradtam.
Ahogy összeházasodtunk, és megszülettek a fiaink, férjem egyre ritkábban jött el velem az imaházba. Nem volt közös az értékrendünk. Nekem a hitem áthatotta az életemet, tudtam, mit és hogyan kellene tennem. Ő másképpen gondolkodott. Kínlódva hoztunk közös döntéseket... Ha el-el ment iszogatni egyet a barátokkal, azt nehezen viseltem. Ezt gyakran a szememre vetette. Sajnos, elfajultak a dolgok. Fizikai bántalmazást is át kellett élnem. Kétségbeesésemben nem tudtam, mit tegyek…
Mi volt a legnehezebb számodra ebben a helyzetben?
A legnehezebb? A legnehezebb az volt, hogy nekem kellett elmennem és beadnom a váló-keresetet. Rákényszerített, rákényszerültem, és én tudtam, hogy az ige ellen kell cselekednem…(Mal 2,16) Ez volt a legnehezebb az egészben.
Sok volt a könny, kevés a mosoly.
Egyedül maradtam két cseperedő fiúval, idősödő szülőkkel. Nehéz egy anyának tinédzser fiúkat egyedül nevelni. Édesapjuk nem mondott le róluk, támogatta, segítette őket, viszont valósággal élvezte, hogy én sokszor nem tudtam a dolgokról. „Ne mondjátok meg anyátoknak, hogy adtam nektek…” Nem volt jó hatással rájuk. Fiaim kimaradtak a gyülekezetből, ami nagyon fájdalmas a számomra. Egy család vagyunk, de ők nem jó úton járnak, nem közös az utunk. Ez nagyon nehéz.
Felírnám a csillagos égre arany betűkkel, hogy minden hívő fiatal, minden szerelmespár láthassa: ne házasodjatok össze azzal, akivel nem vagytok egyek a hitben! Ne legyetek felemás igában!
Kissé elmereng, majd szomorúan teszi hozzá:
Édesanyámtól hallottam: a múlt meg nem változtatható, a jelen meg nem állítható, a jövő el nem kerülhető. A múltamon nem tudok változtatni. Próbálom megharcolni a jelenben azt, amit nekem kell megharcolnom. Azért imádkozom, hogy férjem és fiaim megtérjenek, hogy az ő jövőkük is biztosítva legyen, mert a jövő elkerülhetetlen!
Lídia egyszerű nő. Megtörte az élet, a saját elmondása szerinti helytelen döntése. De nem adja fel. Ragaszkodik az Úrhoz, aki az egész idő alatt nem mondott le róla. Szereti a gyülekezetét, szívesen szolgál. Tisztelettel beszél az elöljáró testvérekről, lelkipásztorról.
A figyelmeztetése, a kérése most neked szól, aki még házasság előtt vagy. Engedelmeskedj Istennek! Hiszen tudod:
a múlt meg nem változtatható, a jelen meg nem állítható…
K. N.
* nevét kérésére
megváltoztattuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése