Márciusi ajánló

kép: Szőllősi Orsi

Osztálytársaimmal együtt szívesen viseltem a kokárdát nemzeti ünnepünkön, március 15-én, míg a többségében magyarlakta területeken éltem. Azonban mióta onnan elköltöztem, nemigen került fel a kabátomra. Gyávaságból? Környezetváltás miatt? Nem tudom. Tény, hogy könnyebb ott magyarnak lenni, ahol a többség az.

De mi a helyzet a nem-e-világból-való „nemzetiségemmel”? Nehéz ott felvállalni a Krisztuskövetést, ahol te vagy az egyetlen. De könnyebb ott, ahol sokan vannak? És ott is ugyanazt kell vállalni?

A jelenlegi lapszámban egy olyan ifjúság mutatkozik be, amely közösségeinkből az egyik legnagyobb. Néhányan személyesen is vallanak arról, hogy nem elég egy csoporthoz csak úgy csatlakozni, elvegyülni, felvenni a viselkedésmintát. Az Úr Jézus az Ő követésére hív el. Akkor is, ha sok társad van, akkor is, ha csak kevés.

A Tavaszi üzenet komoly felhívás számunkra. Ugyanakkor olvashattok még jó néhány tervezett programról, eseményről, sítáborról.

A Kitekintőben pedig igazából magunkba kell tekintenünk…Kívánom, hogy legyen elég alázat bennünk, hogy fogadhassuk az intést!

Kolozsváriak ifi7végéje

Szinte már hagyományszámba megy az, hogy a megszokott heti ifialkalmak mellett évente kétszer ifihétvégét szervezünk, ami attól különleges, hogy az egész hétvégét, vagy legalább két teljes napot (szombat és vasárnap) együtt töltünk.

Az ilyenkor megszervezett tevékenységek nagyon sokszínűek, van köztük sport, különböző játékok és vetélkedők, városnézés, filmnézés, főzés, vasárnapi közös ebéd és persze közös szolgálat a délutáni istentiszteleten.

Tavaly ősszel, november 14–15-én is sort kerítettünk egy ilyen ifihétvégére.

A szombati napot kosár, röpi, egyéb játékok és vetélkedők indították, melyeknek legfontosabb hozzávalói a következők voltak: tojás, spagetti, és sok-sok... cipő J.

A délutáni tevékenységek már az imaház alagsorában folytak. Itt különböző műhelyek közül lehett választani: volt aki a foltvarrásban (patchwork) próbálta ki a türelmét és kézügyességét, mások pedig a sütés-főzésben, ahol kóser-kaja készült, Bíró Zoltán vezetésével. Aki sem foltot nem varrt, sütni sem sütött, az még mindig bekapcsolódhatott akár a ligrettózásba, akár a filmnézésbe, vagy a maffiázásba. Mindenki találhatott kedvérevaló tevékenységet.

Vasárnap mind a délelőtti, mind a délutáni istentiszteleten a fiatalok szolgálata kapott teret: reggel zenés áhitat, imaóra levezetése, délután közös éneklés és bizonyságtételek formájában.

Az egész napot az imaházban töltöttük, s a közös ebéd után, csoportokra oszolva, nemcsak a kvíz cseles kérdéseit kellett megválaszolni, hanem különböző kihívásoknak is eleget tenni, próbára téve tudásunkat és találékonyságunkat.

A délutáni alkalom kezdetéig megmaradt időt a szolgálatra való felkészülés töltötte ki.

Mozgalmas és vidám volt ez a két nap, melyet nemcsak egymás társaságában, de Isten jelenlétében is tölthettünk, Tőle és egymástól tanulva. A szolgálatok során pedig arra is lehetőségünk nyílt, hogy továbbadjunk valamit abból, amivel Isten gazdagabbá tett minket.

Folytatni kívánjuk ezt a hagyományt, nem a megszokás vagy a programszervezés kedvéért, hanem mert hisszük, Isten ezeket az alkalmakat is felhasználja arra, hogy eggyé tegyen, olyan közösséggé formáljon, ahol érezhetően Ő van jelen, Ő a középpont, Érte és Róla szól minden.

Varró Klári

Termékeny

hónap volt ez a január-február. Írtak is bőven a felkért fiatalok Kolozsvárról. Sajnos nem fért mind bele a februári számba, pedig eleget próbáltam bővíteni az oldalakat :)

Megint késik a Mustármag, és ezt eléggé szégyellem. De lejárt nekem is a szesszió, és nagyon remélem, és most már imádkozom is érte, hogy a márciusi szám majd március elején érkezzen hozzátok.

A februárit ezen a héten szeretnénk postázni.

Kijavítom

A kolozsvári fiatalok nem is kolozsvári fiatalok. :P
Felvilágosítottak, hogy a “kolozsvári ifi” kifejezés nem fedi a Kolozsvári Magyar Baptista Imaházban hetente találkozó fiatalok igazi identitását. Ők magukat, vagyis alkalmaikat inkább “keddi ifi” és “csütörtöki ifi” néven emlegetik. Lássuk csak a logikáját... Némely keddi fiatal csütörtöki fiatal, valamint némely csütörtöki fiatal keddi fiatal. Mindez tehát nem jelenti azt, hogy nincs olyan keddi fiatal, aki ne lenne csütörtöki fiatal is egyben... Értitek?
Most a Mustármag olvasóinak elmesélik: hogy is van ez??? :)

(a februári lapszámban)

Elnézést

kérek a januári lapszám késői megjelenéséért. NEM a nagyváradiak voltak a hibásak, ők már december közepére leküldték nekem az anyagot.

Most készül már a februári szám... meglepően gyorsak és effektívek voltak a kolozsvári fiatalok.
Sok érdekes cikket kaptam tőlük.

Hamarosan ti is elolvashatjátok!

Nagy volt

a szünet errefelé... :) Elnézést kérek ezért azoktól, akik látogatták az oldalt és nem találtak semmi újra!

Minden olvasónak kívánok Isten jelenlétével megáldott évet a következő sorokkal:

A Szabadság éve

Legyen ez új év
a szabadság éve
hogy ne magamnak
éljek végre,
hanem, hogy
szabad legyek Annak,
Ki mindent nekem adott
és adhat...

(elS)

Köszönöm a pontos megrendeléseket és a lapterjesztőknek a jó közreműködést!

A megrendelőlista összeállításának munkája és az ünnepek miatt a januári lapszámot a jövő héten postázzuk.

Remélem, nem lesznek gondok az információvándorlás miatt (sok megrendelést a Szövetségtől kaptam meg, akiknél nem szerepel cím, csak a település neve, ezért még kell nyomozzak egy-egy esetben :))

Decemberi gondolkodó

A bátyámat helyettesítettem angoltanárként két kissebb faluban. Számomra nem mindennapi élményekben lehetett részem. Egy kicsit tartottam is tőle, ugyanis emlékszem még az én általános iskolai éveimből, hogyan bántunk a helyettesítőkkel. Azonban imádságainkat Isten meghallgatta, így nem volt különösebb gond. Csak az egyik osztály volt nagyon hangos és engedetlen. Éppen abban osztályban magyaráztam, majd írni kezdtem a táblára és kértem a tanulókat, hogy ők is írjanak. Ahogy végignéztem az osztályon, egyértelmű volt számomra: ezek a gyerekek nagyon szegény körülmények közül jönnek. Sokaknak az iskolai napi kifli és tej az egyetlen biztos ennivalóforrás. Nap mint nap ugyanabban a ruhában, néhányan füzetek és felszerelés nélkül jönnek iskolába…
Gondolataimat hamar megzavarták a rendetlenkedők, akik nem találták a helyüket. Az egyik ilyen lány kínlódott az írószerével- nem nagyon írt már. Kivettem a tolltartómból egyet és a kézmosást eléggé igénylő kezébe adtam. Nem felejtem el azt a pillantást… Tényleg ideadja? Nekem? Pedig csak egy írószer volt.
Azonnal eszembejutott egy másik alkalom. Külföld, konferencia. Neves előadó, sokat olvasott, teológiai tudományokat birtokló, idősödő tanár. Amikor szolgálni kérik, elmondja, sok kérdésre sok választ keresett és talált már. Azonban egy kérdés még mindig a szívébe markol. Miért engem? Miért nekem?
Túl könnyen elbízzuk magunkat. Túl könnyen megszokjuk a jó helyzetünket. Az ünnep közeledtével talán neked is érdemes ezeket a kérdéseket feltenned: Hogy lehet, hogy Isten ideadta a Fiát értem? Örök életet adott- nekem? Miért szeret engem úgy?

Kelemen Napsugár