Ami számomra üzenet volt

Két fontos üzenet maradt meg a szívemben az elmúlt ünnepen. Mindkettő a bizonyságtevéssel kapcsolatos. Az egyik az, hogy a tanítványok nem unták azt, ha újabb és újabb társuk jött nagy örömmel, hogy "Láttam az Urat!" (Jn 20, 18.25). Számomra soha nem unalmas bizonyságtevéseket hallgatni azoktól, akik Jézusról beszélnek, a vele való megtapasztalásokról. Mégis, sokszor még a gyülekezetben is könnyen lebeszéljük magunkat arról, hogy bizonyságot tegyünk arról, amit Ő végez az életünkben.

A másik üzenet pedig az volt, hogy aki szereti az Urat, az szereti az Ő nyáját, vagyis a gyülekezetet is (Jn 21,15). És az a vágya, hogy építhesse azt. Sajnos egyre több olyan ember van, aki úgy éli le az életét a gyülekezetben, hogy nem tesz bizonyságot, vagy egy kezünkön megszámolhatjuk, hogy élete folyamán hányszor tette. Nem szeretnék ilyen ember lenni. Ne legyünk ilyen emberek!

Végül az én bizonyságtételem: olyan családi hátterem van, ahol gyerekkoromtól mindennapos volt a halál gondolata. Barnabás izomsorvadása miatt egy idő után már minden hónapot, napot ajándékként éltünk meg. Tíz éves voltam, amikor Édesapámat a szívével műtötték. Hamar szembesültem azzal, hogy az életünk nem a mi kezünkben van. És kinek hamarabb, kinek később, de egyszer szembe kell néznünk a halállal. És mégsem kell félni tőle! A bátyám és Édesapám nem féltek tőle. Jézus legyőzte azt!
Áldom az Urat, hogy az enyém is lehet a feltámadás reménysége!!!