A bátyámat helyettesítettem angoltanárként két kissebb faluban. Számomra nem mindennapi élményekben lehetett részem. Egy kicsit tartottam is tőle, ugyanis emlékszem még az én általános iskolai éveimből, hogyan bántunk a helyettesítőkkel. Azonban imádságainkat Isten meghallgatta, így nem volt különösebb gond. Csak az egyik osztály volt nagyon hangos és engedetlen. Éppen abban osztályban magyaráztam, majd írni kezdtem a táblára és kértem a tanulókat, hogy ők is írjanak. Ahogy végignéztem az osztályon, egyértelmű volt számomra: ezek a gyerekek nagyon szegény körülmények közül jönnek. Sokaknak az iskolai napi kifli és tej az egyetlen biztos ennivalóforrás. Nap mint nap ugyanabban a ruhában, néhányan füzetek és felszerelés nélkül jönnek iskolába…Gondolataimat hamar megzavarták a rendetlenkedők, akik nem találták a helyüket. Az egyik ilyen lány kínlódott az írószerével- nem nagyon írt már. Kivettem a tolltartómból egyet és a kézmosást eléggé igénylő kezébe adtam. Nem felejtem el azt a pillantást… Tényleg ideadja? Nekem? Pedig csak egy írószer volt.
Azonnal eszembejutott egy másik alkalom. Külföld, konferencia. Neves előadó, sokat olvasott, teológiai tudományokat birtokló, idősödő tanár. Amikor szolgálni kérik, elmondja, sok kérdésre sok választ keresett és talált már. Azonban egy kérdés még mindig a szívébe markol. Miért engem? Miért nekem?
Túl könnyen elbízzuk magunkat. Túl könnyen megszokjuk a jó helyzetünket. Az ünnep közeledtével talán neked is érdemes ezeket a kérdéseket feltenned: Hogy lehet, hogy Isten ideadta a Fiát értem? Örök életet adott- nekem? Miért szeret engem úgy?
Kelemen Napsugár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése